A költségek megugrása miatt ismét előtérbe került a gépi bérmunka az agráriumban

2023. 06. 09., 10:23

Az Agrárminisztérium adatai szerint a gazdálkodók 2022-ben is 680 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. Ugyanakkor a gazdálkodók 63 százaléka számolt be arról, hogy a beszerzési költségek megugrása és a finanszírozási feltételek romlása miatt az elmúlt egy év során volt olyan tervezett gépvásárlása, amit végül el kellett halasztania – derül ki az Agroinform.hu legutóbbi felméréséből.

Az Agroinform.hu felmérésében részt vevő több száz hazai gazdálkodó 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mind szolgáltatói, mind igénybe vevői oldalon érintett a gépi bérmunka tekintetében. A bérszolgáltatók csupán 23 százaléka számára jelenti ez a tevékenysége a fő profilját, a többség csak a kapacitásainak jobb kihasználása érdekében, kiegészítő foglalkozásként kínál bérmunkát. Ennek megfelelően 68 százalékuk legfeljebb 100 hektáron területen szolgáltat, 500 hektár feletti területet pedig mindössze 6 százalékuk vállal el.

A bérmunka-szolgáltatásokra leggyakrabban aratás, vetés, illetve különféle talajmunkák esetében kerül sor. A bérmunka ügyfélköre szinte mindig ismerősi körből kerül ki, ennek megfelelően a bérszolgáltatók 78 százaléka 10 kilométeren belüli távolságról érkezik az adott művelési területre.

A bérszolgáltatást igénybe vevők 84 százaléka a művelethez szükséges géppark hiánya miatt dönt a bérmunka szolgáltatás igénybevétele mellett, 6 százalék a munka jobb minőségű végzése miatt, a fennmaradó 10 százalék pedig a munkaerő különféle okokból bekövetkező időszakos vagy állandó hiánya miatt él ezzel a lehetőséggel. A túlnyomó többség – 88 százalék – rendszeresen, legalább évente egyszer vesz igénybe külső gépi segítséget. A kezelő nélküli gépbérlet nem jellemző, a válaszadók mindössze 10 százaléka választotta ezt a megoldást.

„A magas üzemanyag- és inputanyagárak miatt a gépi bérmunkadíjak jelentősen megugrottak az elmúlt egy-másfél év során – mutatott rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – A bérmunkát vállalóknak az árazás során azt is kalkulálniuk kell, hogy az adott gép cseréje során a korábbinál jóval mélyebben kell majd a zsebébe nyúlnia. Az áremelésnek van azonban egy viszonylag kemény felső korlátja is, hiszen a gépi szolgáltatások terén a legtöbb területen nagy a kínálat, a gazdák pedig igen árérzékenyek. Ez pedig fontos biztosítéka lehet annak, hogy a bérmunka továbbra is fontos eleme marad egy átlagos gazdaság működésének.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS