A magyar lízingpiac növekedése 2022 utolsó negyedévében is folytatódott. A piacot a pénzügyi megoldások dominálják. A Magyar Lízingszövetség a digitalizáció ösztönzésével segítené a fejlődést.
A Magyar Lízingszövetség közzétette 2022 negyedik negyedévét elemző, lízingpiaci jelentését, amelyben az elmúlt év eredményei mellett a 2019 óta eltelt, rendkívüli kihívásokkal teli időszakban lezajlott nemzetközi és hazai változásokat is áttekintették.
A lízingszövetség tagjai által megadott adatok alapján a magyar lízingpiac növekedése 2022 utolsó negyedévében is folytatódott, bár az egész évben tapasztalt kettős hatás erre az időszakra is rányomta bélyegét. A finanszírozott összeg 859 milliárd forintot tett ki és 18 százalékkal növekedett, míg a szerződött darabszám 14 százalékkal csökkent (70 476 darab). Az állomány forintban 14,5 százalékkal nőtt, míg a darabszám 1 százalékkal csökkent.
A magyar piacot a pénzügyi lízingmegoldások dominálják, amelyből 42 százalék volt zárt végű és 38 százalék nyílt végű a tavalyi évben.
A kkv szektor továbbra is az elsődleges (64 százalék) ügyfélköre a lízingszolgáltatóknak, a nagyvállalatok 19 százalékot, a lakossági ügyfelek pedig mindössze 8 százalékot képviselnek.
A 2022-es adatok alakulását jelentősen befolyásolta egy nagyobb ingatlanlízing tranzakció, amely nélkül a finanszírozott összeg növekedése csupán 12 százalékot tenne ki, illetve a kkv-k aránya 72 százalék lenne.
A nemzetközi trendek kapcsán Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a Leaseurope adatait értékelve elmondta, hogy az európai piac átlagához képest Magyarországon az eszközlízing penetráció még kifejezetten alacsony, mindössze 10–15 százalékot tesz ki. Ennek hátterében a többi országhoz képest kedvezőtlenebb adózási és szabályozási kérdések mellett a digitalizáció lemaradása áll. Magyarországhoz hasonlóan a kkv-k dominálják az üzleti ügyfelek körét (72 százalék), ugyanakkor a hazainál jóval magasabb, 29 százalék a lakossági szektor aránya az európai átlagot tekintve.
Az európai piac minden kategóriában képes volt növekedésre az előző évben, amelynek motorja az ingatlanlízing 15,4 százalék bővülése és eszközfinanszírozás 13,9 százalékos emelkedése volt. A regionális piacokat tekintve Közép-Kelet Európa érte el a legjobb eredményt kétszámjegyű növekedéssel, ami elsősorban az ingatlan és termelőeszköz szegmenseknek volt köszönhető.
2019. és 2022. között a legtöbb eszközkategóriában nőtt vagy stagnált a finanszírozott összeg Magyarországon, a bővülés éllovasai a mezőgazdasági eszközök, a nagyhaszonjárművek és a refinanszírozott flotta voltak – ismertette Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja.
Ezzel párhuzamosan viszont drámai visszaesés volt tapasztalható a szerződésszám alakulásában a retail autók terén, amely 42 százalékkal volt kevesebb 2019 ugyanezen időszakához képest.
Ennek hátterében a járművek árának robbanásszerű növekedése mellett a szállítási problémák miatt állandósult hiány állt. A retail piacon a lakossági vásárlásokat szinte teljesen átvette a kkv szektor, a 2019-ben mért 13,6 százalékos részesedésről 2022-re 61,5 százalékra nőtt az arányuk. A kkv-k mellett a nagyvállalati szektor piaci részesedése is növekedett, amely tavaly már elérte a 15,7 százalékot. Ezzel szemben a lakosság 8782 darabos gépjármű beszerzése már csak 22 százalékot tesz ki, szemben 2019-es még 43, 6százalékos részesedéssel.
Az ellátási láncok problémái a flotta szegmenst is érintették, de az ügyfelek kompromisszumkészségének és a flottakezelők rugalmasságának köszönhetően ez a piac megőrizte válságállóságát és a refinanszírozás a négyszeresére nőtt. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy Lízingszövetség jelentésének összeállításában sok hazai flottakezelő nem vesz részt, így piaci becslés alapján az állomány 2022-ben elérte a 100 000 darabot. A flotta piacon a környezetkímélő eszközök finanszírozásában, valamint 2. és 3. életciklus biztosításában is kiemelt szerepet játszanak operatív lízing konstrukciók.
A nagyhaszonjárművek piaca a 2019-et követő visszaesést még nem tudta behozni, de az elmúlt 2 évben már képes volt növekedni, amit a forgalomba helyezések mellett főleg a jelentős áremelkedés húzott felfelé. A hazai teljes piacot tekintve ebben a szegmensben az egyik legmagasabb a lízing penetráció, ami közel 80 százalékot ér el. A finanszírozott eszközök 85 százaléka új és elsősorban pénzügyi lízing szolgáltatásokat vesznek igénybe az ügyfelek.
2019 óta a mezőgazdasági gépek esetében a forgalomba helyezett és jelentősen megdrágult eszközök száma ugyan nőtt, de ezzel párhuzamosan a lízing 18 százalékot csökkent. A mezőgazdasági eszközök 82,5 százaléka új, elsősorban kölcsön és zárt végű pénzügyi lízing dominálja ezt a szegmenst. A Növekedési Hitelprogram helyét sikeresen vette át a Széchenyi Kártya Program, amelyen keresztül a mezőgazdasági eszközök finanszírozása elérte a 103 milliárd forintot.
2022-ben a támogatott finanszírozások összege összesen 203,2 milliárd forint volt 13 863 szerződés darabszámmal. A támogatott konstrukciók tehát a teljes lízingpiac 24 százalékát tették ki az előző évben. Az Széchenyi Kártya Program a legtöbb eszköz kategóriában sikeres volt, míg az Eximbank termékei leginkább a haszonjárműveknél és gépeknél voltak jellemzőek. A Nagycsaládos lízing kifutott, de összesen több, mint 8300 szerződés született.
A 2023-as prognózisok és tervek kapcsán három fő területet említett meg Kőszegi László: a magas kamatkörnyezet miatt továbbra is nagyon fontosak maradnak a támogatott konstrukciók. Növekvő szerepe lehet az euró alapú finanszírozásnak, viszont a forint-euró árfolyam volatilitása miatt ez korlátozódik azokra az ügyfelekre, akik rendelkeznek elégséges euró bevétellel. Régóta tervezett zöld programok elindulására is van remény 2023-ban, hiszen a kibocsátási célok elérése egyre nagyobb nyomást jelent.
A piac dinamikusabb bővülését szintén hátráltatja még az átmeneti jelleggel bevezetett bankadó, extraprofit adó, kamatstop és a moratórium, amelyek kivezetésére remélhetőleg szintén sor kerül 2023 végéig.
A Lízingszövetség erre az évre számos célt tűzött ki, amelyek a hazai lízingpiac fejlődését segíthetik majd elő, mint például digitalizáció ösztönzése, a zöld lízing feltételeinek megteremtése, a tartós bérlet szerepének növelése, például magánszemély bérlet esetében.
Ez az olasz pezsgő képes versenyezni a champagne-nyal.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.