Vége van az aranykornak az e-kereskedelmi piacon?

2023. 01. 16., 12:41

Az elmúlt években megszokott volt, hogy az online eladások rekordokat döntöttek a kereskedelmi szektorban a karácsonyi szezonban, tavaly decemberben viszont elmaradtak a csúcseredmények – állapították meg az Ecommerce Hungary Egyesület webkereskedelmi szakértői.

Az infláció, a hirdetési költségek vártnál nagyobb mértékű áremelkedése és a vásárlói kedv csökkenése mind-mind kihívások elé állították a kereskedőket.

„Ahogy a teljes piacon, így nálunk is egyértelműen csökkent a tranzakciók száma, amely adataink szerint leginkább a kisebb összegű, úgynevezett vágyvásárlások radikális csökkenésének tudható be. Úgy látjuk, a szerényebb jövedelmű vásárlók száma jelentősen csökkent, a középrétegnél pedig a lefelé vásárlás lett jellemző” – hívta fel a figyelmet Zabari István, a Lumenet.hu alapító-tulajdonosa.

Ezzel szemben egészen más a helyzet a baba-mama termékek piacán. „A kosárértékünk nagyjából az infláció mértékével növekedett. A pelenka és egyéb baba-mama termékek esetében nagyon erős a márkahűség, így a vásárlóinknak csupán 3-5 százaléka keresett más, kedvezőbb árú alternatívát” – hangsúlyozta Csereklei Zoltán, a Pelenka.hu ügyvezető igazgatója.

A Covid utáni fellendülésnek a háború vetett véget

A Covid után a legtöbb kereskedő pozitívan vágott bele a 2022-es évbe, bízva abban, hogy az online kiskereskedelem növekedése kitart, és mellette talán még az előző években sok kihívással küzdő offline kereskedelem is magára talál majd.

„Sajnos a háború kitörése például a játékkereskedelem számára fontos húsvéti szezon előtt jelentős hatást gyakorolt a forgalomra, a vásárlók nagyon megijedtek, így érezhetően csökkent a vásárlások száma, amely kihatott a tavaszi, kültéri játékok forgalmára is. Az év vége szintén érdekesen alakult, ugyanis az eddigi évek tapasztalataihoz képest egy gyengébb november, majd egy mérsékelten pozitív december következett. Összességében az év a várakozásoknál gyengébb forgalmat hozott” – mondta Őri Gergely, a Játéknet.hu ügyvezetője.

Tudatosabbak a vásárlók

Kezdenek átalakulni a vásárlói szokások, a fogyasztók egyre tudatosabbak, a csökkenő lehetőségek miatt egyre jobban megnézik, hogy mire és mennyit költenek. A karácsonyi szezon során ezzel szemben azért hajlandóak voltak esetenként drágább termékeket is vásárolni, sőt, a korábbi szezonokhoz képest újdonságot is hozott a slágertermékek tekintetében 2022.

„A karácsonyi szezon sztártermékei nem változtak a tavalyi évhez képest, az emberek leginkább a karácsonyi kellékeket, pl. műfenyők, izzósorok, dekorációkat keresték. Azonban új trendet jelentettek a színes műfenyők, nagyon sokat adtunk el például fehér vagy rózsaszín fenyőből. Ezek mellett nagyon sokan vásároltak ajándékba pl. gamer székeket, drágább lakásfelszerelést” – mutatott rá Schmidt Richárd, az Alinda.hu üzleti partnere.

Az jól látható, hogy a karácsonyi szezonban számos olyan terméket beszereznek a vásárlók, amelyről az év többi részében hajlandóak lemondani, azonban a keresletre legalább ilyen nagy hatással vannak az aktuális hírek is.

„A kisebb kosárértékű vásárlások leginkább a kormányzati bejelentések után ugrottak meg a tavalyi év során többször is. A rezsicsökkentés eltörlése után pár nap alatt gyakorlatilag az összes beszállítónk konnektorba dugható fogyasztásmérő készletét eladtuk. Azonban amilyen gyorsan jött ez a hullám, olyan gyorsan le is csengett, az utolsó pár darabot pedig már hónapok alatt adtuk el” – mondta Zabari István.

Az e-kereskedelmi piacon vége van az aranykornak?

Figyelembe véve az elmúlt évek online kereskedelmét, jól látható, hogy a kedvező gazdasági környezet, az alacsony kamatok, a növekvő fogyasztás, és sok szempontból a Covid is a webkereskedők malmára hajtotta a vizet. Jelenleg azonban el kell fogadni, hogy a vásárlók az online döntések során is egyre tudatosabbá válnak, megfontoltabban költekeznek, így a kereskedőknek is hosszú távra kell tervezniük, le kell mondaniuk a gyors haszonról. Mindez várhatóan piactisztuláshoz fog vezetni, és a járványhullámok során a földből gombamód előbukkanó webáruházak számának csökkenéséhez, így vélhetően kijelenthető, hogy az e-kereskedelmi piacon vége van az aranykornak.

Az Ecommerce Hungary Középvállalati tagozatának álláspontja szerint a vevők egyértelműen a magas színvonalú kiszolgálást preferálják, így az online kereskedők a szolgáltatási minőség emelésével igyekeznek tovább növelni a vásárlások számát.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 15:20
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS