Nagy Márton: a kiskereskedelem egyértelműen lendületbe jött

Nagy Márton: a kiskereskedelem egyértelműen lendületbe jött
2024. 10. 09., 18:39

Arra kell törekedni, hogy a kiskereskedelemben a magyar tulajdonú üzletláncok részesedése, a kínálatban pedig a magyar áru aránya emelkedjen, elérve azt a szintet, ami a nyugati államokban megszokott a helyi termékeknél – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 20. Európai Kereskedelem Napja rendezvényen október 9-én.

Nagy Márton szerint a piaci lehetőségekre azért is érdemes figyelni, mert a kiskereskedelem egyértelműen lendületbe jött, különösen az élelmiszerek forgalma nő jelentősen, és a kedvező folyamatok várhatóan nem törnek meg a következő hónapokban sem. Az infláció elszabadulásától nem kell tartani, mert a kormány a gazdaság fejlődése mellett a pénzromlást befolyásoló körülményeket is figyelemmel kíséri – hangsúlyozta a miniszter.

Nagy Márton bejelentette, hogy januárban megkezdi működését a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), amely a hagyományos fogyasztóvédelmi feladatokon túl szerepet vállal majd a kereskedelempolitika szakmai támogatásában, és lesznek olyan tevékenységei is, például az élelmiszer-biztonsági felügyelet és laborvizsgálatok, amelyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih) vesz át.

A rendezvény szervezőinek képviseletében Krisán László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke, a szövetség Kereskedelmi Tagozatának elnöke elmondta: Magyarországon a kereskedelem az európai átlagnál nagyobb mértékben, majdnem 12 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, és a foglalkoztatásból is körülbelül ilyen arányban részesedik. Krisán László szerint az elmúlt évek nem voltak könnyűek a kereskedelemben, a boltok összetétele is átalakult, de a hagyományos értékesítés nem fog eltűnni, a fogyasztói óvatosság enyhülése pedig kedvező folyamatokat vetít előre.

Perlusz László, a VOSZ főtitkára nemzetgazdasági jelentőségű tevékenységnek nevezte a kereskedelmet, hiszen annak több mint félmillió dolgozója komoly mértékben járul hozzá a magyar gazdasági növekedéshez. Véleménye szerint az ágazat számára a fogyasztói szokások változása mellett a technológiai fejlődés lehet a legnagyobb kihívás a következő időszakban. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS