Megnyitotta kétszázadik franchise üzletét a SPAR Magyarország

2020. 08. 28., 12:30

Kunhegyesen nyitott meg a SPAR kétszázadik kiskereskedői tulajdonban lévő franchise egysége. A vállalat partnerprogramja keretében működő áruházai tavaly már több mint 56 milliárd forint árbevételt termeltek és 1800 kereskedelmi szakembernek biztosítottak megélhetést. A cég tervei szerint a jövőben évente 20-22 hasonló egységet nyitnak majd országszerte.

„Fontos mérföldkőhöz érkezett a nyolc éve elindult franchise programunk: 2020-ra vállalatunk eredményes és vonzó üzleti modelljéhez már 200 partner tartozik szerte az országban. Az eltelt nyolc esztendő bebizonyította, hogy az együttműködésünk minden szereplő számára eredményes. Partnereink számára széles áruválasztékot, akár heti hatszori áruszállítást, marketingtámogatást és promóciókat biztosítunk, de a modern informatikai rendszerünket, valamint a SuperShop hűségprogramot is igénybe vehetik. A vásárlóink pedig minőségi termékeinek széles választékát vihetik haza otthonaikba. Sőt, a franchise partnereknél arra is nagy figyelmet fordítunk, hogy helyi és regionális élelmiszertermékek és specialitások minél nagyobb számban jelenjenek meg” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A hálózatbővülésnek köszönhetően idén új SPAR franchise üzletek fogadják a vásárlókat Ászáron, Bakon, Balatonfüreden, Cecén, Gyálon és Kunhegyesen. Egy-egy budapesti, egri, pacsai és pusztamonostori Lukoil töltőállomáson pedig DESPAR egység létesült.

Fentiekkel összesen már 85 OMV-SPAR express, 33 Lukoil-DESPAR, valamint 29 SPAR partner és 53 SPAR market formátumú franchise üzlet működik országszerte. A kiskereskedői tulajdonban lévő áruházak éves összforgalma 2019-ben több mint 56 milliárd forint volt és mintegy 1800 embernek jelentenek biztos megélhetést.

A kétszázadik SPAR franchise üzlet Kunhegyes szívében, a Kossuth utca 35. szám alatt nyílt meg. A korábban műszaki kisáruházként működő helyiség teljesen átalakult. A modernizáció során a legfontosabb szempont a vásárlói élmény minél magasabb szintre emelése volt, helyben sütött pékáruval, friss zöldség-gyümölcs, csemege, hús és baromfi kínálat biztosításával.

Modern, letisztult külső és belső tér jellemzi, műszaki megoldásainál pedig az energiatakarékosságot tartották elsősorban szem előtt a tervezők. Az áruház előtt tíz parkolóhely fogadja a vásárlókat, akik a 206 négyzetméteres eladótérben intézhetik bevásárlásaikat. Az új egység összesen 13 új munkahelyet teremtett az észak-alföldi városban.

„A jövőben tovább folytatjuk a hálózatunk bővítését, a terveink közt évente 20-22 üzlet megnyitása szerepel. Fontos törekvésünk, hogy a kisebb településekre is eljuttassuk a SPAR minőséget” – tette hozzá Maczelka Márk.

(Fotó: spar.hu)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 12., 17:10
A 2024-es turisztikai rekord az idén már 11 hónap alatt teljesült, a szálláshelyeken regisztrált vendégek száma idén december 2-án elérte a 18 226 413-at, megdöntve ezzel a tavalyi egész éves vendégszámot, ami szintén rekord volt – tájékoztatott a Visit Hungary.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS