Idén még drágábbak lesznek a használt autók

2022. 01. 17., 19:26

A használt autók átlagos hirdetési ára tavaly 43 százalékkal, 4 millió forint közelébe emelkedett, az autók átlagéletkora azonban csak fél évvel csökkent; a drágulás idén is jelentős lehet – közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu hétfőn az MTI-vel.

Két év alatt több mint 2 millió forinttal drágultak a használtautók: 2020 első negyedévében 2,55 millió forint volt a hirdetési átlagár, a tavalyi utolsó negyedévben viszont már 4,68 millió, ami 83,5 százalékos drágulást jelent.

A meghirdetett autók átlagéletkora ugyanakkor fél évvel, 12,5-ről 12 évre csökkent. Ennek oka a közlemény szerint az, hogy az emelkedő árak mellett a legolcsóbb autók iránt akkora az érdeklődés, hogy azokat gyakorlatilag bármikor el lehet adni, „akár hirdetés nélkül is”.

A Használtautó.hu jelezte, hogy az új személyautók piaca a második éve csökken, de már nem elsősorban a kereslet, hanem a kínálat hiánya fékezi a piacot. A vevők ezért a használt autók felé fordulnak, és ezt erősíti az új autók drágulása is. A használt autók esetében a hazai tulajdonosváltások száma tavaly november végéig a 2019-es rekordévhez képest 1,6 százalékkal, 2020-hoz képest pedig 3,8 százalékkal nőtt.

Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője kifejtette: idén várhatóan folytatódik a használt autók elmúlt két évben tapasztalt jelentős drágulása. Így az eladás helyett még befektetési céllal is inkább a vásárlás lehet a jó döntés a használt autók piacán, és érdemes gyorsan lépni azoknak, akik vásárláson gondolkodnak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 21., 14:15
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus célja egy olyan kedvezőbb üzleti környezet megteremtése, ami támogatja a vállalatok növekedését, innovációját és a munkahelyteremtést. Hatálybalépését követően a javaslatcsomag intézkedései jelentősen növelhetik az uniós cégek versenyképességét.
2025-03-21 17:10:00
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder március elején végzett munkaerőpiaci kutatásából.
2025-03-20 15:20:00
Meghaladta a 10 milliárd forintot a sikeresen pályázók számára átutalt támogatások összege a gazdasági társaságok járműflottáinak zöldítését ösztönző kiíráson. Több mint 2300 cég kapott eddig átlagosan 3,8 millió forintot mintegy 2600 tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS