Gázpedálra lépnek az online autókereskedők

2018. 11. 21., 10:00

Webshopban konfigurált egyedi autó? Online fizetés, online adásvételi szerződés? Házhozszállítás néhány napon belül? Az online autókereskedelem hamarosan forradalomhoz érkezik.

Ha a technikai fejlődés ilyen ütemben halad és a jogalkotók is kedveznek az iparágnak, néhány éven belül megvalósulhat a teljesen online autókereskedelem.

„A dolog pillérei gyakorlatilag már jelen vannak, ha belegondolunk például abba, hány éve biztosít weboldalán a legtöbb autógyártó különböző konfigurátort. Innen már csak egy lépés, hogy az általunk összerakott egyedi autót egy kattintással kifizessük, megkössük az adásvételi szerződést és kiszállítsák a garázsunk elé. Az online autókereskedelem nagyon jó úton halad. A fejlődés ütemét az új, Z és később az Alfa generáció diktálja, ebből következően most fogunk a gázra lépni” – mondta Mózsa Ferenc, az autotveszek.hu IT-vezetője és társtulajdonosa.

A szakértő úgy véli, a teljesen online folyamat egyelőre csak új gépkocsik esetén kivitelezhető. Használtautó vásárlásnál döntő, hogy a vevő a kocsit megnézve szubjektív döntést hoz – ugyanezt nehéz lenne online módon reprezentálni.

Mózsa Ferenc szerint idővel esetleg a „fülünkként és szemünkként működő” minősített bevizsgáló „szerv” beiktatásával elképzelhető lenne a használtautók teljesen online kereskedelme is – igaz, ez még nagyon futurisztikusan hangzik.

Az iparág jelentős fejlődésének köszönhetően azonban néhány jövőbe mutató újdonságot már most is ki lehet próbálni. 

„Magyarország első közösségi autókereskedő weboldala, az autotveszek.hu első körben a közösségi rendszerekben már megszokott dolgoktól (chat, tetszik, kedvencek, hashtag-elés) egészen a hamarosan debütáló online szerződés előkészítésig mutatott be fejlesztéseket. Hamarosan teljesen automatizált online szerződéskötésre is lehetőség lesz nálunk, hiszen erre jogilag már lehetőség nyílik a jövőben" – tette hozzá Mózsa Ferenc.

Új fejlesztésekkel készültek az autókereskedések számára. Ennek lényege, hogy nem kell egyesével, kézzel feltölteni a meghirdetni kívánt gépjárműveket, hanem egy API interfész segítségével automatikusan, emberi beavatkozás nélkül tudják kezelni a hirdetéseket.

A kereskedésenként akár több ezer autót is kezelni képes interfész mellett egy új, részletes statisztika modullt is készítettek. Ez a hirdetések megtekintéseit elemzi.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS