Decemberben mindent vesz és visz a vásárlók hada

2018. 12. 06., 08:00

A teljes decemberi kiskereskedelmi forgalom rekordmértékű, 6 százalék feletti növekedésére számít az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), várakozásuk szerint az év utolsó hónapjának forgalma megközelítheti az 1200 milliárd forintot.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: decemberben mindig megugrik az élelmiszerboltok forgalma az előző hónapokhoz képest, idén csak az ünnepekre szánt élelmiszerekre körülbelül 100 milliárd forintot fordítanak majd a vásárlók. Ajándékokra várhatóan 100 milliárd fölötti összeget költenek, ebben a hagyományos ajándékokon túl például a vásárlási utalványok, színházjegyek vagy utazások is benne vannak.

A főtitkár szerint kedvező a kereskedelem piaci környezete; a magyar gazdaság növekedése, a bérek emelkedése, illetve a kormányzati családpolitikai intézkedések miatt több pénz van a családoknál, ennek köszönhető a kiskereskedelmi forgalom erőteljes bővülése.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. éves árbevételének mintegy 10 százalékát realizálja az év utolsó hónapjában. A vásárlások átlagos értéke 20-25 százalékkal nő az ünnepi időszakban, a vásárlók száma pedig mintegy 3 százalékkal. A vállalat az elmúlt évek egyik legjobb havi forgalmát várja decemberben.

Az ünnepi időszakban a vásárlók a karácsonyi készülődéshez kapcsolódó tipikus termékeket keresik: a szaloncukrot, az édességeket, a sütési alapanyagokat, illetve a különféle italokat.

A karácsony közeledtével fellendül a friss áruk iránti igény is, a Spar ebben az időszakban értékesíti a legtöbb friss halat. A ponty és a tojás kiemelkedően keresett, és megnő a kacsa, a pulyka, a minőségi csirkehús, valamint a füstölt áruk iránti kereslet. Kiemelkedő a hidegtálak forgalma, a készételek közül pedig a halászlé, a hal- és káposztás ételek, valamint a kocsonya a legnépszerűbbek.

Az Auchan Magyarország Kft. az előző év azonos időszakához képest 4 százalékos forgalomnövekedést vár a vállalat idén decemberben, ami nagyságrendileg megegyezik a tavaly év végi forgalombővüléssel.

Az év többi hónapjához képest decemberben a vásárlások értéke akár 30 százalékkal magasabb lehet, ami nemcsak az élelmiszerkínálatnak, hanem a játék- és dekorációs termékeknek is köszönhető. A decemberi forgalom az áruházlánc éves forgalmának körülbelül 15 százalékát teszi ki.

Az Auchan áruházaiban egyre nagyobb arányban fogynak szinte minden kategóriában a prémium termékek. A hústermékek közül sokan keresik a filézett és a darált húsokat. Egyre nagyobb az igény a kényelmi termékekre, így az előkészített, töltött, pácolt, baconbe tekert, fűszerezett húsokra és halakra. A teljes húskínálat ünnepek előtti forgalma az éves értékesített mennyiség hozzávetőleg 15 százalékát adja. A tartós pék- és cukrásztermékek forgalmának csaknem negyedét teszik ki a szezonális termékek az év végén.

Jelentős növekedést tapasztalnak a karácsonyi dekorációs és lakberendezési termékek, valamint a könyvek forgalmában is. A forgalom növekedése az Auchan áruházaiban már november végétől érzékelhető, csúcsát a karácsony előtti két hétben éri el.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. tapasztalatai szerint is elkezdődik az ünnepi bevásárlási időszak már november végén, illetve december első napjaiban. Decemberben az áruházláncnál az átlagos költés és a vásárlók száma is mintegy 30 százalékkal nő más hónapokhoz képest. A december 24-ét megelőző hét napban kimagasló a vásárlók átlagos költése, és december 22-ig exponenciálisan nő.

Az online rendeléseknél a karácsonyi időszak az egyik legerősebb az évben, ilyenkor az átlagosnál 25-30 százalékkal több rendelést mérnek, a vásárlások értéke pedig érezhetően emelkedik.

Változatlan az a tendencia, hogy a vásárlók az ajándékok beszerzésével kezdik meg az ünnepi készülődést, ezután kerül sor az ünnepi menü hozzávalóira, közvetlenül az ünnep előtt pedig azokat a termékeket veszik a leginkább, amiből a legfrissebbet szeretnék tálalni. Ilyenkor jellemzően megnő a kereslet a családi kiszerelés és a prémium márkák iránt is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS