A magas infláció miatt drasztikus spórolásra kényszerülnek a magyarok

2023. 05. 04., 14:12

Az áremelkedések hatására a magyarok döntő többsége igyekszik csökkenteni kiadásait (86 százalék) és az otthoni energiafogyasztását (85 százalék) – mutat rá az EY reprezentatív kutatása. A szárnyaló infláció ellenére ugyanannyi gyógyszert és okostelefont vásárolunk, inkább az a ruházatunkon és az utazásokon spórolunk. A gyengülő piaci kereslet mellett a hazai vállalkozásoknak kiemelkedő fogyasztói élményt kell nyújtaniuk vevőiknek, ha versenyben akarnak maradni.

A hazai lakosság 63 százaléka érzi úgy, hogy nem engedhet meg magának a jelenleginél nagyobb kiadásokat. Ennek megfelelően a válaszadók többsége többnyire az ár alapján választ termékeket (79 százalék), és kettő közül inkább a jóval olcsóbbat veszi meg, még ha az rosszabb minőségű is (59 százalék). A vevők 34százaléka még kedvenc árucikkéről is lemondana, amennyiben kevesebb pénzből elfogadható alternatívával helyettesítheti. Tízből nyolcan részt vesznek pontgyűjtő akciókban (82 százalék) és igyekeznek megjavítani az elromlott holmijukat (77 százalék).

„A csökkenő fogyasztás következtében a vállalkozásoknak olyan extra szolgáltatásokat és fogyasztói élményt kell nyújtaniuk, amivel kiemelkednek a versenytársak közül, és így hosszú távon megőrizhetik a vevők lojalitása. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy amikor újra fellendül a kereslet, a cégünk nyertes pozícióból induljon” – hangsúlyozta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere.

A megemelkedett árak ellenére sem spórolunk a gyógyszeren, az élelmiszeren, a fűtésen vagy a melegvízen, sőt ugyanúgy vásárolunk okostelefont is. Viszont kevesebbet költünk egészségügyi szolgáltatásokra, számítógépre, cipőre és ruhaneműre, szépségápolásra, háztartási készülékekre, utazásra, valamint sportfelszerelésre.

„A felmérés alapján vásárláskor a legfontosabb szemponttá vált az ár, valamint az ár-érték arány, és legkevésbé a reklámok vagy a márka ismertsége befolyásolja döntésünket. A megváltozott környezetben a cégek számára a kulcsfontosságú az üzleti eredményesség javítása, a vásárlói érdeklődés növelése, valamint az új piacokra való belépés” – emelte ki Palincsár László, a EY frissen indított Brand, Customer és Marketing szolgáltatások vezetője.

Az EY Brand, Customer és Marketing szolgáltatások csapata üzleti problémákat old meg technológiai vezérelt, ügyfélközpontú megoldásokkal. A terület célja, hogy segítse ügyfeleit az üzleti eredményességük és fogyasztói lojalitás növelésében, valamint megkönnyítse az új piacokra való belépést.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 06., 10:20
A februári időszak farsangi összejöveteleinek elmaradhatatlan és népszerű eseménye a tombolasorsolás. A tombolajáték azonban egyben szerencsejáték is, amelyet a szerencsejátékok szervezésére vonatkozó előírások szerint előzetesen be kell jelenteni a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál.
2026. 02. 06., 17:25
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozások között.
2026-02-05 14:15:00
A fizetések átlátható kommunikációja továbbra sem általános, és az uniós bértranszparencia-elvárásokra való felkészültség is vegyes képet mutat – derül ki a Manpower Magyarország „Fizetési és foglalkoztatási trendek” című, 2026 első félévére vonatkozó felméréséből.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS