Végh Richárd a KAVOSZ Zrt. új vezérigazgatója

2025. 11. 03., 11:50

2025. november 3-tól Végh Richárd tölti be a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatói pozícióját. A kinevezéssel a társaság célja, hogy a Széchenyi Kártya Program további fejlesztését, a hazai vállalkozások finanszírozási lehetőségeinek bővítését és a digitalizáció erősítését új szemlélettel valósítsa meg.

Az új vezető a társaság operatív irányításáért, valamint a Széchenyi Kártya Program stratégiai fejlesztéséért felel majd. Feladata lesz a vállalat működésének további digitalizálása, a pénzügyi szolgáltatói együttműködések bővítése, valamint a program ismertségének és elérhetőségének növelése.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy betölthetem a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatói pozícióját. A társaság több mint húsz éve szolgálja a magyar vállalkozásokat. Célom, hogy ezt a küldetést 21. századi eszközökkel, modern szervezeti működéssel és még inkább vállalkozóbarát szemlélettel erősítsük tovább” – mondta Végh Richárd, a KAVOSZ Zrt. új vezérigazgatója.

Végh Richárd több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a hazai pénzügyi és vállalati szektorban. Pályafutását a Budapesti Értéktőzsdénél kezdte közgazdasági elemzőként, majd igazgatóként folytatta munkáját. Ezt követően a Magyar Nemzeti Bank Tőkepiaci és Piacfelügyeleti Igazgatóságát vezette. Majd ismét a Budapesti Értéktőzsdéhez csatlakozott, ezúttal vezérigazgatóként, melynek keretében közel 10 évig vezette a társaságot. Nevéhez fűződik a hazai középvállalatokra fókuszáló tőzsdei stratégia kialakítása 2016-ban, melynek eredményeképpen 40 új cég jelent meg a tőzsdén, majd 2023-ban a BÉT maga is tőzsdére lépett. 2025. májusától a Magyar Nemzeti Bank kiemelt elnöki tanácsadójaként dolgozott. Szakmai munkásságát a fenntarthatóság iránti elkötelezettség is jellemzi: a Magyar Közgazdasági Társaság Fenntarthatósági Szakosztályának elnökeként aktív szerepet vállal a gazdaság és a környezeti felelősségvállalás kapcsolatának erősítésében.

Végh Richárd eddigi munkája során fontosnak tartotta a stratégiai tervezés és végrehajtás összehangolt irányítását, a szervezeti kultúra fejlesztését és a partnerségek tudatos építését. Vezetői pályafutása során kiemelt szerepet vállalt a digitális transzformáció és a működési hatékonyság növelését célzó programok megvalósításában. Mélyreható ismeretekkel rendelkezik a pénz- és tőkepiaci struktúrák területén, ami biztos alapot nyújt a KAVOSZ Zrt. jövőbeni pénzügyi és stratégiai döntéseinek megalapozásához.

Az új vezérigazgatóval a KAVOSZ Zrt. továbbra is elkötelezetten dolgozik majd azon, hogy a hazai vállalkozások kiszámítható, szakmailag megalapozott és hatékony támogatáshoz jussanak. A szervezet új fejlesztési terveken és korszerű termékötleteken dolgozik annak érdekében, hogy a finanszírozási eszköztár a jövőben is képes legyen alkalmazkodni a gyorsan változó gazdasági környezethez – olvasható a társaság közleményében. A KAVOSZ tulajdonosaival – az MKIK-val és a VOSZ-szal –, valamint pénzügyi partnereivel szoros együttműködésben folytatja a szakmai munkát, hogy segítse a magyar vállalkozások fejlődését, versenyképességét és fenntartható működését.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-14 18:05:00
A díjat immár negyedik alkalommal adják át azoknak a referenseknek és vállalkozásoknak, akik munkájukkal túlmutatnak a jogszabályi kötelezettségeken, és aktívan hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi szemlélet, valamint a fogyasztóbarát vállalati kultúra erősítéséhez.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS