Új vezető a magyar Deloitte élén

2021. 05. 31., 15:00

2021. június 1-től Bíró Balázs tölti be a Deloitte Magyarország vezérigazgatói pozícióját.

A szakember 2003-ban kezdte karrierjét a Deloitte-nál, majd 2015-ben választották be a partnerek közé, 2017 óta a magyar, 2018 óta pedig a közép-európai Pénzügyi Tanácsadás üzletág vezetője. Számos, M&A és vállalati tőketranzakcióval, stratégiai tanácsadással és vállalati restrukturálással kapcsolatos projektet irányított, elsősorban a bankszektorban Magyarországon és Közép-Európában.

Vezetése alatt a Deloitte-nak sikerült minden évben elnyernie az „Év Pénzügyi Tanácsadója” díjat Közép- és Kelet-Európában a Mergermarket értékelése szerint.

Bíró Balázs elmondása alapján a Deloitte Magyarország számára a közeljövő fókusza az eddig is követett stratégia folytatása, aminek egyik fő eleme, hogy ne csak organikusan növekedjen a vállalat, hanem további akvizíciókkal is erősíteni tudjon. Kiemelt figyelmet kapnak az adatvagyonnal kapcsolatos szolgáltatások, valamint a technológiai és a digitális tanácsadás, hiszen a Deloitte globálisan a legnagyobb digitális ügynökség, amit nemcsak a régióban, de Magyarországon is tervez felépíteni.

„A Deloitte a világ legnagyobb üzleti szolgáltató és tanácsadó cége, így elsőszámú célunk az, hogy itthon is egyértelműen mi legyünk az ország vezető könyvvizsgálója és tanácsadója mindazon területeken, amelyeken dolgozunk (legyen az adó- és jogi tanácsadás, pénzügyi tanácsadás, management consulting, kockázatkezelési tanácsadás vagy akár IT advisory). Üzleti szempontból kiemelkedő cél, hogy tovább építsük a meglévő szoros együttműködést a régió országaival, fontos a határokon átívelő üzletági és iparági együttműködések megvalósítása. Célunk az is, hogy ne csak az ügyfeleink számára legyen a Deloitte Magyarországon az egyértelmű választás, hanem a junior, illetve senior kollégáknak is a Deloitte vonzó választás legyen karrierkezdésnél vagy -váltásnál" – mondta el Bíró Balázs.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS