Jean-François Rémy 2020. december 1-étől tölti be a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatói posztját. A nemzetközi és közép-európai régiós tapasztalattal rendelkező szakember 22 éve tölt be vezetői pozíciót a Cofidis cégcsoportban. Az új igazgató Holló Bence helyére lépett, aki 12 éven át vezette a hitelintézetet.
Jean-François Rémy széles körű felső vezetői tapasztalattal rendelkezik a cégcsoporton belül. Csehországban és Olaszországban a Cofidis vezérigazgatójaként, Belgiumban pedig kereskedelmi igazgatóként dolgozott. A cég közép-európai régiós vezetőjeként már találkozott korábban a Cofidis Magyarországi Fióktelepének tevékenységével.
Az új vezérigazgató célul tűzte ki a dinamikusan növekvő és fejlődő magyarországi fióktelep további előrehaladását. Mindezt a vállalat néhány éve megkezdett stratégiájának továbbfejlesztésével, az innováció és a digitalizáció előtérbe helyezésével tervezi.
„Minden gondolkodás, új irány középpontjába az ügyfeleket helyezem, az ügyféllel való kapcsolat kiemelt fontosságú. Minden hiteligénylőt úgy kell kezelnünk, mintha ő lenne az egyetlen ügyfelünk, és ezt éreztetni is kell vele. Ezt célozzák a különböző digitális törekvéseink, hogy az ügyfél könnyen, számára érhető módon, 100 százalékban online jusson hozzá a szolgáltatásainkhoz” – fogalmazta meg szakmai értékrendjét az új vezető.
Jean-François Rémy négy fiú édesapja, egyikük Ausztriában él és dolgozik, a másik fia Franciaországban, a két legkisebb pedig Milánóban egyetemista.
Igazi európainak tartja magát: Belgiumban született, francia és holland szülők gyermekeként. Több országban élt, Prágából költözött családjával Budapestre. Régiós vezetőként 2008 és 2010 között havonta járt a magyar fővárosban, a tíz év alatt tapasztalt fejlődés és a változások azonban újdonságként hatottak számára.
A Diligent megelőzi a dél-koreai Samsung SDI 2023-ban elindított 61,9 millió eurós projektjét, így immár az amerikai cég beruházása a HIPA által kezelt projektek közül a legnagyobb K+F befektetés.
Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök- vezérigazgatója Kádár Andrea Beatrix, az Országos Atomenergia Hivatal elnöke társaságában adott tájékoztatást az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága tagjainak február 12-én a Parlamentben.