Reinhard Münster vette át a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetését hétfőtől – közölte a cég.
Az új ügyvezető igazgató 30 évvel ezelőtt kezdte karrierjét a Mercedes-Benznél. Reinhard Münster szakmai pályája során számos vezető pozíciót töltött be az értékesítés, a marketing és a termékmenedzsment területén. Dolgozott a német értékesítési szervezetben, jól ismeri a magyar piacot is, hiszen korábban a közép- és kelet-európai régió szabályozási és üzletfejlesztési területén is vállalt szerepet - olvasható a cég közleményében.
A szakember különösen inspirálónak tartja, hogy a Mercedes-Benz már harmadik éve vezet a prémium személygépjárművek értékesítésében Magyarországon és részese kíván lenni a cég piaci pozíciójának további erősítésében.
Az eddigi ügyvezető igazgató, Jörg Schmidt, aki 2016 januárja óta töltötte be a pozíciót, új megbízást kap a Daimler AG berkein belül. (MTI)
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.