Új elnök a Közbeszerzési Hatóság élén

2020. 04. 19., 17:45

A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Közbeszerzések Tanácsa tisztújító ülést hívott össze, amelyen a Tanács tagjai dr. Kovács Lászlót, a szervezet korábbi főtitkárát választották meg a Közbeszerzési Hatóság új elnökének. Az új elnök választására azért volt szükség, mert Rigó Csaba Balázst, a Közbeszerzési Hatóság korábbi elnökét 2020. április 15-i hatállyal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére nevezték ki. A testület tagjai egyidejűleg megválasztották Rigó Csaba Balázst a Tanács alelnökének.

A 15 tagú Közbeszerzések Tanácsa dr. Kovács Lászlót, a szervezet eddigi főtitkárát választotta meg a Közbeszerzési Hatóság élére, 5 éves időtartamra.

Dr. Kovács László megválasztását követően kiemelte: „Célom, hogy az elmúlt 5 évben elért jelentős eredményekre építsünk, a megkezdett úton haladjunk tovább és folytassuk az építő-fejlesztő munkát. Az elmúlt években sikerült egy modern, támogató szervezetet kialakítanunk, amelynek alapja a széles körű kommunikáció és a prevenció. Ennek a filozófiának a további erősítésére törekszem. Továbbra is fontos területnek látom a digitalizációt, a technológiában rejlő lehetőségek kiaknázását. Illetve szívügyünk a fenntarthatóság, melyet továbbra is minden lehetséges eszközzel erősíteni szándékozunk a hazai közbeszerzésekben. A magyar kis- és középvállalkozások tavaly rekordévet zártak a közbeszerzési piacon, azon leszünk, hogy szakmai kérdésekben továbbra is segítsük őket, erősítsük a versenyképességüket, támogassuk a közbeszerzésekbe való bekapcsolódásukat, különösen a jelenlegi gazdasági krízishelyzetben. Emellett természetesen folytatjuk szigorú ellenőrzési gyakorlatunkat, hogy tovább erősítsük a versenyt és az átláthatóságot a közbeszerzések területén.”

Hozzátette: a jelenlegi vírushelyzetre való tekintettel a Közbeszerzési Hatóság továbbra is soron kívül, kiemelt figyelmet fordítva végzi a koronavírussal összefüggésben indított eljárások támogatását. A munkavégzés folyamatos, az elektronikus ügyintézés – amelyre a szervezet már évekkel ezelőtt átállt – gördülékenyen zajlik.

Dr. Kovács László 2017 márciusa óta töltötte be a Közbeszerzési Hatóság főtitkári tisztségét. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogász, majd a Nyugat-magyarországi Egyetemen jogász-közgazdász diplomát szerzett. 2004 és 2009 között a Közbeszerzések Tanácsa Titkárságán jogi tanácsadóként, majd szakmai tanácsadóként dolgozott, 2010-től a Tanács Jogi Főosztályának vezetője. 2012-től a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, majd 2014-től a Miniszterelnökség közbeszerzési jogalkotási szakterületének főosztályvezető-helyettese, majd főosztályvezetője.

Részt vett mind a 2011. évi, mind a 2015. évi új közbeszerzési törvény és végrehajtási rendeleteinek kidolgozásában. A Közbeszerzési Szemle folyóirat szerkesztője, majd a Közbeszerzési Értesítő Plusz folyóirat felelős szerkesztője, több közbeszerzési tárgyú szakcikk szerzője, illetve közbeszerzési kommentár társszerzője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS