Sztaniszláv András pénztárnok lett az ICCO felsővezetésében

Sztaniszláv András pénztárnok lett az ICCO felsővezetésében
2022. 10. 04., 21:17

Először került magyar PR-szakember a Kommunikációs Tanácsadók Nemzetközi Szövetségének (ICCO) operatív bizottságába Sztaniszláv András személyében.

Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke az ICCO 6 tagú felsővezetésébe került be, amely a szervezet legmagasabb testülete.

„Már 6 éve képviselem az MPRSZ-t az ICCO igazgatóságában és nagy megtiszteltetés számomra, hogy az elkövetkező években pénztárnokként a felsővezetés tagja lehetek. Az én feladatom lesz az általános gazdálkodás, tagdíjak és szponzorbevételek kezelése is. Ez nagyszerű lehetőség, hogy még közelebbről is megismerjem, hogyan működik egy nemzetközi szervezet, amely tapasztalatokkal is hozzájárulhatok a Magyar PR Szövetség további fejlődéséhez” – mondta Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke.

Az ICCO tagságnak köszönhetően számos előnyben részesülnek az MPRSZ-tagok. Például ingyenesen kerülhetnek be a nemzetközi ügynökségi keresőbe, kedvezményesen vehetnek részt a szövetség által szervezett eseményeken, mint például a ICCO Global Summiton, amelyet október 13-14-én tartanak Dubaiban, de kedvezményesen nevezhetnek az ICCO Global Awards versenyre is.

Tavaly óta lehetőségük van a magyar PR és kommunikációs ügynökségeknek részt venni egy akkreditációs folyamaton, amely a nemzetközi normák alapján tanúsítja a munkájukat magas színvonalon végző ügynökségeket.

Az ICCO nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra. Ezért is szervezik meg már másodjára a Next Generation PR World Cup versenyt, amelyen 35 év alatti PR-szakemberek vehetnek részt. A magyarországi selejtezőt október 18-án tartják. A pályakezdőket is igyekeznek bevonni a PR-vérkeringésbe, ezért kifejezetten a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára is rendeznek ősszel egy versenyt, amelyre közvetlenül regisztrálhatnak az érdeklődők.

(Sztaniszláv András is válaszolt az Üzletem 12 kérdésére. A sorozat 172. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS