Kommunikációs vezetőt igazolt az Integritás Hatóság

Kommunikációs vezetőt igazolt az Integritás Hatóság
2023. 03. 25., 10:38

Mehlhoffer Tamást nevezték ki az Integritás Hatóság kommunikációs vezetőjének és szóvivőjének.

A 48 éves szakember felelős ezentúl a 2022 novemberében alakult, autonóm intézmény sajtókapcsolataiért, kommunikációs felületeinek kialakításáért, működtetéséért és edukációs kampányaiért. Ő felügyeli a társadalmi felelősségvállalási tevékenységet és fenntarthatósági menedzserként az ESG szempontú aktivitásokat. Biró Ferenc elnök kabinetjének tagjaként végzi munkáját.

Mehlhoffer Tamás korábban a Tungsram PR és kommunikációs igazgatójaként dolgozott. Az utóbbi 10 hónapban a vállalat csődeljárása és felszámolása idején fenntarthatósági kommunikációval foglalkozó ügynökségét, a Region Mediát szervezte újjá, és működött együtt többek között a Green Brands-zel.

Tamás a kilencvenes évek vége óta tevékeny a hazai médiában, dolgozott többek között a Népszabadságnál, a hvg.hu-nak, a BBJ-nek, állt a Haszon magazin és a Vas Népe megyei napilap élén is. „Megtiszteltetés, hogy olyan nagyszabású ügy szolgálatába állíthatom tapasztalatomat, mint a korrupció elleni küzdelem. Minden PR-szakember professzionális célja, hogy jelentős társadalmi hatást érjen el munkájával, és itt lehetőséget kaptam erre” – mondta a szakember.

(Mehlhoffer Tamás is válaszolt az Üzletem 12 kérdésére, a sorozat 357. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

Integritás Hatóság

Az Integritás Hatóság autonóm államigazgatási szerv. A Hatóság minden olyan esetben fellép, ahol álláspontja szerint valamely, az  európai uniós források felhasználása vagy annak ellenőrzése körében feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezet, ideértve a  szerződéskötőt is, nem tette meg a  szükséges lépéseket olyan csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzésére, felderítésére és kijavítására, amely érinti az  európai uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodását vagy az  Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, vagy ennek komoly kockázata felmerül.

A Hatóság hatáskörrel rendelkezik különösen az Európai Uniótól részben vagy egészben pénzügyi támogatásban részesülő tervezett, folyamatban lévő vagy korábbi intézkedések vagy projektek tekintetében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS