Héttagú igazgatóságot választott az OPUS GLOBAL

2022. 04. 29., 17:43

Megválasztották az OPUS GLOBAL Nyrt. új, héttagú igazgatóságát, miután a pénteki közgyűlés megszavazta az előterjesztésben szereplő tagokat; megbízatásuk 5 évre, 2027. május 3-ig szól.

A jelenlegi igazgatóság eredményes munkájával a vállalat az elmúlt 5 évben – stratégiáját követve – kiemelkedő bővülésen esett át. Kialakították azt a stabil 4 alappillért – energetika, turizmus, ipari termelés és élelmiszeripar divízió –, amely az OPUS eredménytermelő képességének alapjául szolgál. Az OPUS menedzsmentje köszönetét fejezte ki a távozó igaztatósági tagoknak a vállalatcsoportért tett erőfeszítéseikért.

Balog Ádám közel 3 évig volt az OPUS GLOBAL Nyrt. igazgatóságának tagja, többek között kiemelt szerepet töltött be az energetikai akvizíciók megvalósulásában.

A társaság struktúrájának kiépítése után a konszolidáció kerül középpontba, ez az új igazgatóság feladata lesz. A négy divízió működtetése alapos és szerteágazó szakértelmet igényel, mivel egymástól lényegesen különböző iparágakban tevékenykednek a leányvállalatok. Így indokolt, hogy ezt a sokszínűséget az igazgatóság összetétele és tagjainak száma is tükrözze.

Az állandóságot biztosítja, hogy a jelenlegi igazgatósági tagok Vida József és Makai Szabolcs újraválasztása mellett 5 új tag megválasztását terjesztették elő. A közgyűlés ennek megfelelően a két korábbi tag megválasztása mellett megszavazta Lélfai Koppány Tibor, Détári-Szabó Ádám, Görbedi László, Németh Zoltán Péter és Torda Balázs igazgatósági tagságát is.

Görbedi László több mint 10 év, multinacionális cégnél vezetőként eltöltött idő után csatlakozott vezérigazgatóként a Mészáros és Mészáros Zrt.-hez és vált az OPUS építőipari divíziójának vezetőjévé. A szakember elmondta: idei tervük a piaci részesedés megtartása és a szervezet fejlesztése a megnövekedett elvárásokhoz, amelyet csaknem húsz évnyi működésük és a kollégáik több évtizedes tapasztalata biztosít.

Détári-Szabó Ádám 2020. augusztustól a HUNGUEST Hotels Zrt. vezérigazgatója, és a cégcsoport turisztikai szegmensének vezetője szerint a pandémia alatt értékes válságálló képességgel vértezték fel a divíziót. „Büszkék vagyunk rá, hogy a példátlanul nehéz körülmények ellenére 2021-ben már újra eredménytermelő részei voltunk a portfóliónak. A nemzetközi gazdasági és politikai fejlemények 2022-ben újfent eddig nem ismert kihívások elé állítják iparágunkat. Azonban az eddigi válságos időszak tapasztalatait felhasználva és vendégeink bizalmáért mindent megtéve - egyúttal szállodafejlesztési programunk keretében újabb 800 szobát átadva - dolgozunk tovább a társaság eredményességért” – fejtette ki Détári-Szabó Ádám.

Torda Balázs 35 éves energetikai szolgáltatóipari szakmai és több mint 30 éves vezetői tapasztalattal vette át 2021 áprilisától az OPUS TIGÁZ Zrt. vezetését vezérigazgatói pozícióban, ezzel egyidejűleg az OPUS GLOBAL Nyrt. energetikai divízióvezetői pozícióját is betölti. Mint arra a tőzsdei vállalatcsoport tavalyi éves jelentése is kitér, az energetika szegmens kiépítése és integrációja sikerrel zárult, amelynek köszönhetően az OPUS Csoport a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé vált. Torda Balázs aláhúzta: ügyfeleik, munkatársaik és tulajdonosaik iránti elkötelezettségük jegyében olyan, a gazdasági környezethez és az iparági igényekhez illeszkedő, fenntartható és innovatív működés kialakítása a céljuk, amely a társadalmi és környezeti szempontokat is figyelembe véve, eredményesen támogatja a lefektetett üzleti célkitűzéseik elérését.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. igazgatósági tagjának megválasztott Lélfai Koppány 2018. január 1-től 2022. március 31-ig irányította a Budapest Bankot elnök-vezérigazgatóként. Igazgatósági elnökként már 2017. április 1-től részt vett a bank irányításában és stratégiai döntéshozatalában. 2000 és 2011 között az MFB Zrt. üzleti, később a jogi területén dolgozott, majd 2016 novemberéig vezérigazgatóként irányította a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-t. 2016 novemberétől az MFB Zrt. vezérigazgató-helyettesi és belső igazgatósági tagi tisztségeit látta el.

Szintén az igazgatóság új tagjának választották Németh Zoltán Pétert, aki 2020 februárja óta vezérigazgatóként irányítja az OPUS Csoport egyik leányvállalatát, a salgótarjáni székhelyű Wamsler SE-t, és ügyvezető igazgatóként a két németországi leányvállalatot, a Wamsler Haus und Küchentechnik GmbH-t és a Bioenergy GmbH-t.

A közgyűlés elfogadta az OPUS GLOBAL Nyrt. 2021. évi IFRS szerinti egyedi és konszolidált éves jelentését is. A csoport 2021. évben a világjárvány újabb és újabb hullámai, valamint a világgazdaságban elinduló negatív makrogazdasági folyamatainak hatása ellenére is fennállásának legsikeresebb pénzügy évét tudhatja maga mögött, konszolidáltan 889,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 314,5 milliárd forint saját tőkével zárta, míg a teljes átfogó eredmény 41,6 milliárd forint nyereség lett. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-10 20:00:00
A Grayling friss, 2026-os globális trendjelentése szerint a közép-kelet-európai üzleti vezetők egyszerre készülnek növekedésre és fokozódó kockázatokra: miközben a régió döntéshozóinak többsége optimistán tekint a következő évre, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási változások és a technológiai átalakulás jelentős nyomást helyeznek a vállalatokra. A kutatás részletes képet ad arról is, hogyan látják a kelet-közép-európai (CEE) országok vezetői a 2026-os üzleti környezet kihívásait és lehetőségeit.
2026-02-10 19:10:00
A klinikai vizsgálatokkal foglalkozó CRU Hungary Egészségügyi és Szolgáltató Kft. 556,95 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert egy „multimodális diagnosztikai platform és eszközcsalád” fejlesztésére, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Encsen valósítanak meg.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS