Eddig nem volt magyar az IMF döntéshozó testületében, most már van

2020. 11. 04., 15:15

Magyarország számára jelentős sikernek és lehetőségnek tekinthető, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsának – a nemzetközi intézmény története során először – magyar szakember is a tagjává vált.

A Magyar Nemzeti Bank korábbi ügyvezető igazgatója és főközgazdásza, Palotai Dániel 2020. november 1-től képviseli Magyarországot és a kelet-közép-európai országcsoportot az IMF legfőbb döntéshozó testületében – olvasható az MNB honlapján.

Az MNB üdvözli a tagországok döntését Palotai Dániel megválasztását illetően, ezzel ugyanis egy olyan nemzetközileg is elismert szakember került a nemzetközi szervezet igazgatótanácsába, aki széleskörű gazdaságpolitikai és tudományos tapasztalatokkal rendelkezik, mind a monetáris politikai, mind pedig a fiskális, a strukturális és versenyképességi szakterületen.

Meggyőződésünk, hogy Palotai Dániel tudásával és tapasztalataival, a kivételes felzárkózási pályához vezető magyar gazdaságpolitikai reformok és tapasztalatok becsatornázásával hatékonyan tudja segíteni az IMF munkáját, a jelenleg járványhelyzet okozta nemzetközi gazdasági kihívások kezelésén túl a kilábalási pályák megerősítésében is - fogalmaznak a weblapon.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS