Átadták a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat

Átadták a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat
2021. 10. 02., 07:30

Idén is díjazta a Pénzügyminisztérium azokat az oktatási intézményeket, tanárokat és diákokat, akik élen járnak a pénzügyi tudatosság fejlesztésében.

A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjak átadásán Gondos Judit, a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a banki szokások megváltoztak, a pénzügyi termékek egyre bonyolultabbak lettek, a lakosság jelentős része azonban továbbra sem hoz tudatosan döntést saját pénzügyeiről. Ezen változtatni kell – mondta, és a mindenkori pénzügyi kormányzat kiemelt feladatának nevezte, hogy segítsen az embereknek eligazodni a pénzügyekben.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány 2017 végén fogadta el a pénzügyi tudatosság előmozdítását segítő stratégiáját, amelyben számos intézkedés támogatja a fiatalok és a lakosság felvilágosítását a pénzügyi ismeretek és a pénzügyileg körültekintő és megfontolt magatartás erősítése érdekében. A stratégia megvalósítása eredményes, jól halad.

A jegybankkal és a Pénziránytű Alapítvánnyal kezdtek dolgozni, illetve számos egyetemmel kötöttek megállapodást, amelyek segítettek a változatos és széleskörű pénzügyi ismeretterjesztésben. A kormánynak fontos, hogy mire a fiatalok eljutnak a családalapításig, ehhez legyen biztos információjuk, pénzügyi alapismeretük – mondta Gondos Judit, aki az eredmények közé sorolta, hogy létrehozták a https://www.okosanapenzzel.hu honlapot, és népszerű a Pénz7 rendezvénysorozat is. Ebbe a sorba illeszkedik a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj, amelyet 2019-ben hirdetett meg a tárca. A legjobbnak ítélt diákok 150 ezer, a pedagógusok 500 ezer forintban részesülnek, az intézményi kategória győztesének pedig 2 millió forint a jutalma.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta: a Nemzeti Alaptanterv megújításánál kiemelten kezelték a pénzügyi nevelést, a pénzügyi tudatosság, felkészültség erősítését. Az új kerettantervekben is figyeltek arra, hogy mindez megjelenjen. Választható tantárgy lett a gazdasági és pénzügyi kultúra vagy a közgazdasági és pénzügyi alapismeretek. A Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét tavaly a járvány miatt online is sikerrel zajlott, a programot folytatni kell - mondta. Magyarországon az oktatás egyetlen napra sem állt le a járvány miatt, a digitális oktatás feltételei pedig megerősödtek - hangsúlyozta.

A család a pénzügyi tudatosságra nevelés elsődleges helye, amely természetes tanulási lehetőséget biztosít – mondta Ekler Gergely, a családokért felelős tárca nélküli miniszter stratégiáért és koordinációért felelős államtitkára. Ekler Gergely azt mondta, büszkeségre ad okot, hogy Magyarország a GDP-jének csaknem öt százalékát fordítja családtámogatásra. A kormány a családi élet sok pontján képes támogatást nyújtani – tette hozzá –, példaként a gyermekvállalást, a családi adózást, az otthonteremtést, és a nagycsaládosok autóvásárlását említve. „Ez a rendszer nem kis részben járult hozzá ahhoz, hogy a családok vagyona emelkedett tavaly.”

Hallgatói díjazott Póta Cserne Panka lett, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója. Tanulói díjazott Szalkai Róbert Gábor, a budapesti Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Technikum tanulója.

Idén 5 pedagógus kiemelkedő munkáját díjazták a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj általános vagy középfokú iskolai pedagógus kategóriában. Az általános vagy középfokú iskola kategóriában a Törökkoppányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola részére adtak elismerést. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS