Átadták a Gábor Dénes-díjakat

2018. 12. 13., 16:18

Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2018-as Gábor Dénes-díjakat csütörtökön a Parlamentben, Budapesten.

A díjátadón Kövér László, az Országgyűlés elnöke kiemelte: minden hiteles, szakszerű és eredményes kezdeményezés, amely az innovációt segíti, nemzetstratégiai jelentőségű Magyarország számára.

A Novofer Alapítvány által alapított, immáron 30. alkalommal átadott Gábor Dénes-díjban és életműdíjban 2018-ban összesen kilenc, köztük kettő határon túli magyar tudós, kutató és feltaláló részesült. Az elismerést az elmúlt három évtizedben összesen több mint kétszázan vehették át.

Jamrik Péter, a díj alapítója hangsúlyozta: egyre nagyobb szükség van a társadalmi szempontból is felelős innovációra, olyan eredményekre, amilyeneket egykor Gábor Dénesnek is köszönhetett a világ.

Magyari-Köpe Blanka mérnök-fizikus a neurális hálózati rendszerek hatékony működéséhez szükséges nanoméretű rezisztív memória készülékek fejlesztésében végzett munkájáért, Kolozsváry Zoltán gépészmérnök az anyagtudomány, különösen a gáznitridálással végzett hőkezelés gyakorlati alkalmazása területén elért eredményeiért részesült külhoni Gábor Dénes-díjban.

A Gábor Dénes-díj idei kitüntetettjei között van Kotschy András, a Servier Gyógyszerkutató Intézet igazgatója, akinek a szakmai irányítása alatt elsőként fedezték fel az MCL1 fehérje szelektív gátlószereit mint innovatív rákterápiás hatóanyagokat.

Barna László mérnök-fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Fénymikroszkópos Képalkotó Központjának vezetője a szuperfelbontású mikroszkópia orvostudományi kutatási célokra történő alkalmazásáért kapott elismerést.

Puskás László Géza biológus a nemzetgazdasági és világegészségügyi szempontból fontos gyógyszerkémiai és klinikai fejlesztési eredményeiért vehetett át Gábor Dénes-díjat. Kónya Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese a nanoszerkezetű anyagok, elsősorban nanocsövek- és nanokompozitok előállításáért és azok ipari alkalmazása területén végzett munkásságáért kapott elismerést.

Varga Péter Pál ortopéd sebészt, az Országos Gerincgyógyászati Központ igazgató főorvosát új fejlesztésű implantátumok gerincsebészeti eljárásainak fejlesztésében és alkalmazásában játszott úttörő szerepéért tüntették ki.

Gábor Dénes-életműdíjat kapott Kiss Péter Attila villamosmérnök, a Zoltek Corp. nyugalmazott alelnöke egyebek mellett a karbonszálak gazdaságos gyártási módszerének kifejlesztéséért, a gyártáshoz szükséges koncepció kidolgozásáért.

Gschwindt András villamosmérnök többek között az űrtechnológia hazai fejlesztésében betöltött több évtizedes kiemelkedő munkájáért, az Interkozmosz műholdak fedélzeti berendezkedéseinek fejlesztésében, valamint az első magyar műhold, a MASAT-1 létrehozásában és üzemeltetésében betöltött irányító szerepéért vehetett át Gábor Dénes-életműdíjat.

Gábor Dénes szellemi örökségének ápolásáért Árokszállási Laura, a Zentai Gimnázium fizikatanárnője In Memoriam Gábor Dénes elismerést kapott. Gábor Dénes tudományos diákköri ösztöndíjban idén Török Tímea Nóra (BME) fizikaszakos hallgató részesült.

A díjakat Kövér László; Palkovics László innovációs és technológiai miniszter; Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke; Luszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke; Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke; Freund Tamás, az MTA alelnöke és Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora, valamint a Novofer Alapítvány képviselői adták át a Parlament Felsőházi termében. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS