
Az energiaellátás zavaraitól tartó országok gyorsabban növelik a megújuló energia termelését, mint a nyersanyagexportőrök. A folyamat az energiabiztonság miatt gyorsul.
A Hormuzi-szorosban tapasztalható feszültség és az ellátási láncok bizonytalansága váratlan mellékhatással járt: a világ energiaimportőrei látványos tempóváltással igyekeznek függetlenedni a fosszilis tüzelőanyagoktól. A nemzetközi kockázatkezelési szakértő DNV vállalat idei „Energiaátállási Kitekintője” szerint (amely nem mellesleg már zsinórban a tizedik ilyen kiadványuk) az energiaimportra szoruló nemzetek háromszor gyorsabb ütemben bővítik tisztaenergia-kapacitásaikat, mint az exportőr országok.
Kína, India és Európa szabályosan rohan a zöldebb források felé, de eközben a Közel-Keleten kívüli exportőrök a kieső készletek pótlásával vannak elfoglalva, így náluk háttérbe szorul a dekarbonizáció.
Az adatok azt mutatják, hogy mélyül a szakadék: az importáló régiók energiamixében a nem fosszilis források aránya az elmúlt öt évben 2,2 százalékponttal nőtt, szemben az exportőröknél kimutatott 0,7 százalékpontos emelkedéssel.
„Az energiabiztonság kérdése átrajzolja az energetikai átállás térképét” – jelentette ki Ditlev Engel, a DNV Energy Systems vezérigazgatója. A vezető hangsúlyozta: az importáló régiók a fosszilis piacok kiszámíthatatlansága miatt villamosítással és az energiatárolás fejlesztésével csökkentik a kiszolgáltatottságukat, miközben az exportőrök a termelés fokozásával válaszolnak a hiányra.
Veszélyben a fosszilis exportőrök dominanciája
A geopolitikai konfliktusok tartós hatást gyakorolhatnak a globális keresletre. Egy elemzés szerint, ha a közel-keleti feszültségek az évtized végéig elhúzódnának, akkor a globális olaj- és gázkereslet 4–6 százalékkal eshet vissza, lévén a magas árak arra kényszerítik a fogyasztókat és a kormányokat, hogy a jobb energiaellátás érdekében a tervezettnél gyorsabban váltsanak alternatív forrásokra.
Ez a folyamat hosszú távú kockázatot jelent a kitermelő országok számára: az előrejelzés szerint a Közel-Kelet 2050-re már csak a világ olajtermelésének 40 százalékát fogja adni, holott korábban minden elemzés 50 százalék körüli részesedést jósolt a régiónak.
„Bár a geopolitikai tájkép egyre összetettebbé válik, nem férhet kétség ahhoz, hogy az energetikai átállás zajlik, és máris hatalmas méreteket öltött” – magyarázta Engel. A riport szerint a napenergia, a szárazföldi szélenergia és az akkumulátoros tárolás egyértelmű nyertese a napjainkban zajló folyamatoknak, ugyanis mindegyik költségei folyamatosan csökkennek, kvázi egyre népszerűbb opcióvá válnak az ellátási viharok sűrűjében. Ezzel szemben a hidrogéntechnológia és a szén-dioxid-leválasztás fejlesztései a magas költségek és az ipari versenyképességi aggályok miatt lassultak – mutat rá a DNV: e szegmensek a várakozásokhoz képest jelentős, 29, illetve 15 százalékos visszaesést mutatnak a hosszú távú előrejelzésekben.
Az energiaellátás kitörési pontja az elektrifikáció
A tanulmány a nukleáris energiát nevezi meg a magas költségű technológiák egyetlen olyan kivételének, amely képes megőrizni a piaci részesedését. A szakértők szerint a beépített nukleáris kapacitás 2060-ig 170 százalékkal nőhet. Ez a trend illeszkedik az elektrifikáció általános előretörésébe, és az üteme a következő két évtizedben több mint kétszerese lehet az elmúlt húsz évben tapasztaltaknak.
„A napenergia, a szélenergia és egyre inkább az akkumulátoros tárolás révén a villamosenergia válik az energetikai átállás egyértelmű nyertesévé” – mutatott rá a jelentésben Sverre Alvik, a DNV kutatási igazgatója. A szakértő hozzátette: bár jelenleg az importáló országok járnak az élen, a fosszilis tüzelőanyagot exportálók is fokozatosan átveszik a villamosítást, mert az a jövőben nagyobb hatékonyságot és alacsonyabb költségeket garantál számukra. A folyamat visszafordíthatatlannak tűnik, mivel az energia mára a kritikus infrastruktúra részévé vált minden állam számára.
A címlapkép illusztráció. Forrás: Magnific
„Kis ország vagyunk, ahol annak idején az atomenergia-ipar nem a dekarbonizációs törekvések miatt indult el, hanem azért, mert jelentős szén- és vízenergia híján megbízható energiaforrásra volt szükségünk.”