
A fény kibocsátásának irányításával sikerült jelentősen növelni a mai napelemek hatékonyságát. Az új eljárás legyőzi a technológia eddigi korlátait.
A napenergia-hasznosítás történetében évtizedek óta tart a küzdelem a hatékonyság láthatatlan akadályaival, ám egy nemzetközi kutatócsoport most olyan módszert talált, amely alapjaiban írhatja felül a várakozásokat. A fotonikai tudományokkal foglalkozó ICFO kutatói az organikus napelemek hatásfokát növelték meg úgy, hogy korlátozták a fény kibocsátásának szögét. A barcelonai intézet Energy & Environmental Science-ben megjelent tanulmánya ígéretes utat kínál az egyrétegű napelemek elméleti hatásfokhatárának akár jelentős túlszárnyalásához.
A hagyományos napelemek működése során a napenergia jelentős része elvész. A folyamat nem tökéletes: a befogott energia egy része hővé alakul, az alacsony energiájú fotonok pedig anélkül haladnak át a cellán, hogy áramot termelnének.
A szakértők többsége eddig ezeket a veszteségforrásokat próbálta minimalizálni, ám az ICFO Jordi Martorell professzor vezette csoportja inkább az ún. Boltzmann-veszteségre koncentrált, vagyis leegyszerűsítve: a jósolt és a valóságban megfigyelt adatstruktúrák közötti különbséget mérték a valószínűségi eloszlások összehasonlításával.
A napenergia hatékonyabb begyűjtése a fény irányításán múlik
A Boltzmann-veszteség abból adódik, hogy a fényt elnyelő anyagok fényt is képesek kibocsátani. A napelemeknél ez az emisszió az energiaátalakítás elkerülhetetlen része, a gondot pedig a szóródás iránya okozza. Amíg a Nap az égen elfoglalt helyzete miatt egy szűk kúpban sugároz a cellára, addig a napelem minden irányba, a teljes felette lévő félgömbbe sugározza vissza a fényt. Ez az eltérés radikálisan csökkenti az eszközből kinyerhető hasznos munkát.
A kutatók kísérleti úton találtak megoldást a problémára egy „invertált organikus” napelem segítségével. Ez azt jelenti, hogy az eszközt optikai üreggé alakították, amivel meggátolták a nagy szögben történő fotonkibocsátást, így szűkítették az „emissziós kúpot”.
A napelemek hatásfokának felső fizikai határa jelenleg 33,16 százaléknál húzódik (és a piacon lévők többsége ezt sem éri el), de „ha a kibocsátási kúpot sikerül szűkíteni, hogy az jobban illeszkedjen a bejövő napfény elnyelési kúpjához – és a munkánk pontosan ezt bizonyítja kísérleti szinten –, akkor a napelemek elméletileg megközelíthetik a 43 százalékos hatásfokot” – jelentette ki Dr. Francisco Bernal Texca, a tanulmány vezető szerzője.
Univerzális megoldás a láthatáron
A technológiai megvalósítás kulcsa egy fém elülső elektróda, amely az ezüstalapú hátoldali elektródával együtt alkot optikai üreget. Ez a szerkezet széles szögtartományban veri vissza a kibocsátott fényt, miközben a beérkező napsugarak számára nagy áteresztőképességet biztosít. Bernal Texca úgy véli,
az üreges cellakialakítás egyszerűsége nem teszi bonyolultabbá a gyártást, ami komoly előny a többi hasonló célú fejlesztéssel szemben.
Bár a kísérleteket organikus napelemen végezték, a felfedezés messze túlmutat ezen a típuson, „így elviekben bármely fotovoltaikus technológiánál alkalmazható” – áll a tanulmányban. Martorell azt is hangsúlyozta, hogy a magasabb hatásfok elérése alapvető fontosságú, hiszen alacsonyabb wattonkénti költséget, valamint a földterületek és anyagok hatékonyabb felhasználását jelenti a napenergia-telepítések során. A kifejlesztett keretrendszer így közelebb tolja a technológiát az elméleti maximumhoz, fenntarthatóbbá téve a megújuló energiaforrások kiaknázását.
A címlapkép illusztráció. Forrás: Manny Becerra / Unsplash
„Kis ország vagyunk, ahol annak idején az atomenergia-ipar nem a dekarbonizációs törekvések miatt indult el, hanem azért, mert jelentős szén- és vízenergia híján megbízható energiaforrásra volt szükségünk.”