Az Apple lehet az úttörője az egészségügyi AI megfigyelésnek

Az Apple lehet az úttörője az egészségügyi AI megfigyelésnek
2023. 04. 27., 09:53

Az okoseszközöket gyártó cégóriás viselhető termékeivel kerülhetünk a mesterséges intelligencia egészségügyi kontrollja alá: hamarosan jön az étrendet, alvási rutint, hangulatot, testmozgást, később a vérnyomást is mérő megoldás.

A Bloomberg szivárogtatta ki, hogy az Apple teljesen megreformálná a jövő emberének egészségügyi felügyeletét, a mesterséges intelligencia és a viselhető eszközök által. Az AI segítségével az Apple és a nagy sikerrel értékesített iWatch termékek megváltoztathatják az étkezési szokásainkat, az alvási rutinunkat, a testedzési stratégiánkat, de még azt is megfigyelik, hogy milyen a hangulatunk és ez hogyan befolyásolja a jóllétünket. Az Apple „Quartz” kódnév alatt dolgozik egy AI-alapú egészségügyi edző szoftveren, ami a fentebb írtakra is figyel és változtatásokat javasol. Bár a cég még nem erősítette meg, a Bloomberg bennfentes forrásai úgy tudják, hogy a projekt már jövőre lezárulhat, és a belőle készült diagnosztikai rendszer rögtön meg is jelenhet.

A technológiai óriás egy mesterséges intelligenciával működő, jelenleg fejlesztés alatt álló, egészségügyi coaching szoftver létrehozását tervezi. A Quartz szolgáltatás (bár aligha ez lesz a végleges neve) az Apple Watch felhasználóinak adatait használná az alvási szokások, a testmozgás, az étrend és az érzelmek megfigyelésére, majd az AI elemzése alapján személyre szabott egészségügyi változtatásokat javasolna.

Az Apple alkalmazottai – akik felhatalmazás nélkül beszéltek a sajtónak a hivatalosan egyelőre be sem jelentett Quartzról – azt állítják, hogy a coaching eszköz már 2024-ben bevezetésre kerülhet a cég termékein, ha mindent sikerül terv szerint, időben lezárni.

A legbonyolultabb kihívásnak az érzelemnapló funkció és egy eddig ismeretlen, rövidlátóknak kitalált segédeszköz fejlesztése tűnik, igaz, utóbbi már idén debütálhat.

Az Apple Watch legújabb modelljei már rendelkeznek pulzusmérővel, termékenységi nyomkövetővel és hőmérséklet-érzékelővel (kvázi lázmérővel), emellett – invazív beavatkozás nélkül – képesek megállapítani a vér oxigénszintjét, sőt, beépített elektrokardiogram (EKG) alkalmazással is rendelkeznek. A készülékek az eséseket vagy ütközéseket szintén érzékelik, és automatikusan kapcsolatba lépnek a mentőszolgálattal, hacsak az óra viselője nem erősíti meg, hogy jól van, és nem kapcsolja ki a riasztást.

Nem mindenki örül a fejlesztéseknek: a kritikusok régóta azzal érvelnek, hogy az eszközök rontják a magánélet minőségét, és „egy lépéssel közelebb visznek bennünket a bőr alatti megfigyeléshez, ami képes olvasni a testünk reakcióiból és az érzelmeinkből” – áll a Wired 2021-ben írt riportjában. Pont így: az egyelőre be nem jelentett érzelem-eszköz a felhasználókat a napjukról kérdezi majd, hogy nyomon kövesse a hangulatingadozásaikat, de később további funkciókat kap, hogy a beszéd, a begépelt szavak és más eszközadatok elemzésével olvasson a felhasználók hangulatából.

Szóval tényleg az történik, amitől a kritikusok óvva intettek.

Úgy tudni, az Apple már dolgozik rajta, hogy a készülékei alkalmasak legyenek a vérnyomás és a vércukorszint közvetlen monitorozására is, bár egyelőre nem világos, hogy ezek a további funkciók mikor jelenhetnek meg.

Gábor János

Főoldali kép: Apple

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 23., 10:00
A VOSZ üdvözli a napokban közzé tett, hazai éttermeket segítő akciótervet, amely adó- és adminisztrációs teher könnyítésekkel és kedvezményes hitellel támogatja az üzleti vendéglátást. A vállalkozói szövetség vendéglátóipari szakmai közösségének első reakciói ritkán tapaszalt optimizmust mutatnak.
2026. 01. 22., 14:30
A kkv-szektor két éve tartós alkalmazkodási pályára állt, a kedvezőtlen makrofeltételek közepette a működőképesség fenntartására rendezkedtek be a vállalkozások, amelyek szerint a kiszámíthatatlanság vált az egyik legfőbb problémává saját vállalkozásuk üzletmenetét illetően – derül ki a VOSZ-tag kkv-k üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét negyedévente mérő VOSZ Barométer friss kutatásából.
2026. 01. 22., 09:05
Idén havi 16 140 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból azoknak, akik az igénybevétel időpontjában rendelkeznek a súlyos fogyatékosság minősítéséről – például laktóz- vagy gluténérzékenységről – szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal – emlékeztet az adóhivatal.
2026-01-23 18:15:00
Élénk évet zárt az ingatlanpiac és az idei sem lesz eseménytelen, tavasszal ismét intenzív kereslet fogja jellemezni a szektort. Érdemi lakásár csökkenés ugyanakkor nem valószínűsíthető, de a lakásépítések felfutásával bővülő kínálat valamelyest csillapíthatja az áremelkedés ütemét – prognosztizálja Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.
2026-01-22 19:20:00
Az orvosi eszközök fejlesztésére szakosodott Medicontur összesen 20,8 millió eurós beruházásai nyomán K+F projekttel bővíti zsámbéki központjának tevékenységét, gyártókapacitást bővít és a Gyármentő Program keretében zöld átállásra irányuló fejlesztéseket valósít meg. A projekttel 58, köztük 10 kutatás-fejlesztő munkahelyet teremt a magyar gyártó.
2026-01-22 18:05:00
A bajor tulajdonú Sano-Modern Takarmányozás Kft. tízmilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet épít a Csémen meglévő gyára mellett, így megháromszorozza az itt készülő állati táp mennyiségét. A beruházást a magyar kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette – jelentették be a létesítmény január 22-i alapkőletételén.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS