Új adatkezeléseket írnak elő nyártól a szálláshely-szolgáltatóknak

2019. 05. 08., 14:01

A közeljövőben bővülnek a szálláshely-szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségei. A változásra szükséges időben felkészülni, hiszen az előírt adatszolgáltatás elmulasztásakor pénzbírság és ideiglenes bezárás is lehet a következmény, ismételt kötelezettségszegés esetén pedig a végleges bezárás veszélye is fennáll. A szabályozást a Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője ismerteti.

Eddig is volt adatszolgáltatási kötelezettség

Az adatszolgáltatási kötelezettség eddig sem volt ismeretlen az ágazatban működő szolgáltatásnyújtók számára, hiszen a 2018 végéig irányadó szabályok szerint havonta kellett meghatározott adatokat továbbítani a KSH részére. A szolgáltatott adatok a vendégforgalomra, kapacitás- és árbevételhez kapcsolódó adatokra és a foglalkoztatottakra vonatkoznak. Emellett, az úgynevezett „egyéb szálláshely-szolgáltatók” számára további kötelezettség volt a jegyzők felé évente történő adattovábbítás, amely magában foglalta a fogadott vendégek számára és a vendégek által a szálláshelyen eltöltött éjszakák számára vonatkozó adatszolgáltatást, magyarországi lakóhellyel rendelkező és magyarországi lakóhellyel nem rendelkező vendégek szerinti bontásban.

Kire vonatkozik a szabályozás?

„Érdemes tisztázni, hogy jelenleg kik tekinthetőek szálláshely-szolgáltatónak” – mondja dr. Gecsényi Márta, a Kapolyi Ügyvédi Iroda jogásza. A hatályos szabályozás szerint szálláshely-szolgáltató minden olyan személy vagy szervezet, amely üzletszerű gazdasági tevékenység keretében nem huzamos jellegű tartózkodás céljára szálláshelyet és ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatásokat nyújt. Így egyebek mellett szálláshely-szolgáltatónak minősül, aki szállodát, panziót vagy kempinget üzemeltet, de ide sorolható a népszerű Airbnb szolgáltatás keretében szálláshelyet nyújtó szolgáltató is. „Felhívjuk a figyelmet, hogy a korábban is alkalmazandó szankciók az új adatszolgáltatási kötelezettség elmaradása esetén is fennállnak. Így az előbbi kötelezettség ismételt nem teljesítése esetén a Magyar Turisztikai Ügynökség hatósági ellenőrzést kezdeményez a szálláshely-szolgáltató felügyeletét ellátó illetékes jegyzőnél.” A szálláshelyekre vonatkozó jogszabályi vagy hatósági előírások szerint megállapítható jogkövetkezmény többek között a pénzbírság kiszabása és a szálláshely ideiglenes bezárásáról való döntés. A legsúlyosabb szankció alkalmazása akkor merülhet fel, ha a jegyző a jogsértő állapot meg nem szüntetését, vagy egy éven belül történt ismételt jogsértő magatartás tanúsítását észleli. Utóbbi esetén a jegyző akár a szálláshely bezárását is elrendelheti.

Mit kell tennie a szolgáltatónak?

A jogszerű magatartáshoz az első lépés valamennyi érintett számára a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban történő elektronikus regisztráció. Ezt követően az adatszolgáltatás egy ún. szálláshelykezelő szoftver alkalmazásával teljesíthető. A szálláshelykezelő szoftver beszerzése a szálláshely-szolgáltató kötelezettsége, azonban szálláshelyenként legfeljebb nyolc szobát és tizenhat férőhelyet hasznosító szálláshely-szolgáltatók részére ez a szoftver térítésmentesen biztosított. A regisztrációt követően az adatszolgáltatás az irányadó jogszabályok szerint napi és havi rendszerességgel teljesítendő.

„Természetesen gondolni kell az adatvédelmi szabályoknak való megfelelésre is. Az érintettek jogainak védelme érdekében szükséges lesz a szálláshely-szolgáltatók adatvédelmi szabályzatának, illetve adatvédelmi tájékoztatójának felülvizsgálata és kiegészítése, tekintettel az új típusú adatkezelés megvalósulására” – emeli ki dr. Gecsényi Márta.

A szolgáltatandó adatok köre ugyan a jogszabály jelenleg hatályos állapota szerint nem kerül meghatározásra, de a szálláshely-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettsége kapcsán hatályba lépő változások értelmében az adattárolási és szolgáltatási kötelezettség 2019. szeptember 1-jétől kiterjed majd többek között olyan személyes adatokra, mint a név, születési hely és idő, személyazonosításra alkalmas okmány adatai, valamint a szálláshely igénybevétele időpontjának adatai. Ezeket az adatokat a szálláshely-szolgáltató csupán a rögzítéstől számított egy évig kezeli, megismerésükre pedig kizárólag a szálláshely-szolgáltató, valamint a szálláshely-szolgáltató útján törvényben arra feljogosított személy vagy szerv jogosult. Szintén új rendelkezés az adatkezelésre vonatkozóan, hogy a rendőrség a megőrzésre szolgáló idő alatt arra irányuló keresést folytathat, hogy az általa keresett személy mely szálláshely-szolgáltatónál szerepel igénybevevőként, majd a szálláshely-szolgáltatótól hozzáférést is kérhet az adatokhoz.

A működő szálláshelyek esetén a jogszabályok – a szálláshely típusától függően – felkészülési időt biztosítanak az új előírásoknak való megfelelésre, legkorábban a működő szállodáknak kell regisztrálniuk, esetükben 2019. június 1-június 30 között végezendő el a regisztráció. A panziót üzemeltető szolgáltatóknak 2019. szeptember hónap ideje alatt, míg a hosteleket, üdülőházakat és egyéb szálláshelyeket működtető szolgáltatóknak 2019. december hónap ideje alatt kell regisztrálniuk.

A jogszabályi kötelezettségeknek történő megfelelés érdekében várható, hogy 2019 nyarára több információt bocsát rendelkezésre a jogalkotó a gyakorlati háttérrel kapcsolatban, beleértve a szoftver paramétereinek és a Magyar Turisztikai Ügynökség által működtetni rendelt felületnek az ismertetését. Az adatszolgáltatást tekintve, az erre irányuló kötelezettség a szállodák számára 2019. július 1-től mindenképpen elkezdődik.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS