Tisztességtelenül járt el egy budapesti lakópark építtetője

2022. 08. 29., 14:17

A Pest Megyei Főügyészség egy budapesti lakópark építtetőjével szemben indított pert a lakásvásárló magánszemélyek érdekében, mivel a cég az adásvételi szerződésekben tisztességtelen feltételeket alkalmazott.

A perbe fogott vállalkozás Budapesten mintegy kétszáz lakásból álló lakópark építésébe kezdett, majd az épülő lakásokat 2016-tól kezdve – főleg magánszemélyek számára – folyamatosan értékesítette. A lakások már elérték a 85–98 százalékos készültségi szintet, amikor a vevők számára váratlan fordulat következett be. A cég munkaerőhiányra hivatkozva elkezdte egyoldalúan felbontani a szerződéseket, majd a lakások egy részét újra eladta. A szerződések szerint a korábban befizetett vételárat viszont a volt vevők csak akkor kaphatták vissza, ha a cégnek sikerült újra értékesíteni az adott ingatlant.

A Pest Megyei Főügyészség megvizsgálta a szerződési feltéteket, különösen azt, hogy a megkötött szerződések alapján a cégnek volt-e jogszerű lehetősége a munkaerőhiányra vagy építőanyag hiányra hivatkoznia, valamint megtehette-e azt, hogy a felmondás után csak akkor fizeti vissza a vételárat, ha újra el tudta adni a korábban már eladott ingatlant. Az ügyészség a vizsgálata eredményeként pert indított a vállalkozással szemben.

Az ügyészi kereset eredményeként a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla – ahol már a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselte az ügyészi álláspontot – jogerősen megállapította az ügyészség által megtámadott szerződési feltételek érvénytelenségét.

Az ilyen, ügyészség által indítható közérdekű perek jogkövetkezménye az, hogy a bíróság jogerős ítéletében – amennyiben osztja az ügyészi keresetben foglaltakat – megállapítja a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségét. A közérdekű perben hozott ítélet hatálya – az érintettek minden egyéb jogcselekménye nélkül – a törvény erejénél fogva kihat minden, a vállalkozással szerződő magánfélre – olvasható a Pest Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS