Tisztességtelen kikötések lehetnek az ingatlanközvetítői szerződésben, pert indított az ügyészség

2023. 06. 06., 10:22

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség a fogyasztók jogainak védelme érdekében egy esztergomi székhelyű ingatlanközvetítéssel foglalkozó gazdasági társaság általános szerződési feltételeit vizsgálta meg. Az ügyészség a tisztességtelen feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt keresetlevelet nyújtott be a Tatabányai Törvényszékhez.

Az ingatlanközvetítő cég az elmúlt két évben, valamint folyó év során több, mint háromszáz szerződést kötött az ügyészség álláspontja szerint tisztességtelen kikötéseket tartalmazó általános szerződési feltételek alapján – olvasható a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség közleményében.

A keresetlevélben az ügyészség annak megállapítását kérte, hogy tisztességtelenek, és így érvénytelenek azok a kikötések, amelyek az eladó számára meghatározzák, hogy a vevővel kötendő, és így csak rájuk tartozó szerződésben milyen birtokbabadási és fizetési feltételeket köteles alkalmazni. Tisztességtelen az általános szerződési feltételek azon kikötése is, amely előírja az ingatlanközvetítésre megbízást adó tulajdonosnak azt, hogy csak az ingatlanközvetítő részvételével tárgyalhat és egyeztethet a vevővel folytat.

Érvénytelenek azok a kikötések, amelyek díjfizetési kötelezettséget keletkeztetnek azon esetekben is, amikor az eladó a szerződéses ajánlatot alapos okkal utasítja vissza, továbbá tisztességtelen az ilyen esetekre kötbérfizetési kötelezettséget előírása is. Az ügyészség szerint az általános szerződési feltételek nemcsak tisztességtelenek, hanem túlzott mértékű kötbér fizetésére is kötelezik az ingatlanközvetítővel szerződő fogyasztókat. 

Ugyanígy érvénytelenek azok a kikötések, amelyek előre, a fogyasztó külön hozzájárulása nélkül lehetővé teszik azt, hogy meghatározott esetekben az az egyébként bizalmi jellegű ingatlanközvetítői szerződésbe az eredeti ingatlanközvetítő helyett másik, a franchise-ba tartozó cég lépjen be.

Az ügyészség szerint jogszabályba ütköznek, egyben tisztességtelenek azok a kikötések, amelyek a szerződésből fakadó jogvita elbírálására a megbízó lakóhelyétől eltérő bíróság kizárólagos illetékességét rögzítik. Ugyancsak tisztességtelenek azok a kikötések, amelyek a fogyasztót átalány költségtérítés fizetésére kötelezik akkor is, ha az ingatlanközvetítő eredményes közvetítés hiányában nem lenne jogosult a sikerdíjra.

A keresetlevélben az ügyészség kérte a bíróságot, hogy kötelezze alperest az általános szerződési feltételek tisztességtelenségének megállapítása esetén közlemény közzétételére, mégpedig valamennyi ügyfélszolgálati irodájában, és egy vármegyei hírportálon is.

Az ügyészség által indítható közérdekű perek jogkövetkezménye az, hogy ha a bíróság osztja az ügyészi keresetben foglaltakat, akkor jogerős ítéletében megállapítja a támadott feltételek érvénytelenségét. Az ilyen, a közérdekű perben hozott ítélet hatálya a törvény erejénél fogva kihat minden, az ítéletben megállapított időponttól kezdve a vállalkozással szerződő természetes személyre, ha a szerződést még nem teljesítették. A törvény szerint az ítélettel érintett szerződéses rendelkezésekre jogosultságot alapítani és annak alapján a fogyasztótól teljesítését követelni nem lehet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS