Szankciómegkerülés: mikor válhat büntetőüggyé egy exportügylet?

2026 tavaszán újabb szintre lépett az uniós szankciós jogérvényesítés. Az EU először aktiválta az „anti-circumvention” eszközt egy harmadik országgal szemben, miközben a tagállamoknak egységesebb büntetőjogi keretben kell kezelniük az uniós korlátozó intézkedések megsértését és megkerülését. Ezzel párhuzamosan az OLAF több mint 760 járművet érintő, több tagállamon átívelő, feltételezett szankciómegkerülési sémát tárt fel.

A fejlemények különösen azoknak a vállalkozásoknak fontosak, amelyek nem közvetlenül Oroszországba vagy Fehéroroszországba exportálnak, hanem harmadik országokba, például a Kaukázus, Közép-Ázsia vagy Törökország irányába. A mai szankciós környezetben ugyanis nem elegendő azt vizsgálni, hogy mi szerepel a számlán, a szerződésben vagy a vámokmányon rendeltetési országként. A hatóságok egyre inkább azt is vizsgálják, hogy az exportőr felismerhette-e a továbbértékesítési vagy szankciómegkerülési kockázatot.

Mit jelent a szankciómegkerülés exportügyleteknél?

„Az EU Oroszországgal és Fehéroroszországgal szembeni szankciós rendeletei nemcsak a közvetlen exportot korlátozzák. Számos esetben tilos az is, hogy a vállalkozás közvetetten, harmadik országon, közvetítőn vagy látszólag semleges kereskedelmi láncon keresztül juttasson el tiltott terméket, technológiát vagy szolgáltatást szankcionált rendeltetési helyre” –mondja dr. Olajos Marcell, a PLM Legal irodavezető ügyvédje.

Ezért egy magyar exportőr felelősségi kockázata akkor is felmerülhet, ha az ügylet formálisan például Grúziába, Kazahsztánba, Kirgizisztánba, Törökországba vagy az Egyesült Arab Emírségekbe irányul, de a termék végül Oroszországban vagy Fehéroroszországban köt ki.

A gyakorlatban nem kizárólag az a kérdés, hogy az exportőr kifejezetten Oroszországba akart-e szállítani. Legalább ilyen fontos, hogy voltak-e olyan körülmények, amelyek alapján észszerűen fel kellett volna ismernie a reexport-kockázatot, és ezekre milyen dokumentált compliance-lépésekkel reagált.

Mi változott?

Az első az EU anti-circumvention eszközének aktiválása. Az EU 20. szankciós csomagja első alkalommal alkalmazta ezt az eszközt, és megtiltotta bizonyos magas kockázatú termékek, különösen CNC-gépek és rádiók Kirgizisztánba történő exportját, arra tekintettel, hogy a kereskedelmi adatok szerint ezek reexportja Oroszország irányába jelentősen megnőtt.

A második a büntetőjogi keretrendszer egységesítése. Az EU 2024/1226 irányelve minimumszabályokat állapít meg az uniós korlátozó intézkedések megsértésének és megkerülésének büntetőjogi szankcionálására. Magyarországon a szankciós jogsértések büntetőjogi relevanciája korábban sem volt ismeretlen, hiszen a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése a Btk.-ban már régóta önálló tényállás. Az új uniós keret jelentősége inkább abban áll, hogy a szankciós jogsértések és megkerülési magatartások egységesebb, szigorúbb és a jogi személyek felelősségét is jobban érintő rendszerbe kerülnek.

A harmadik a jogérvényesítés erősödése. Az OLAF 2026 januárjában több mint 760 jármű feltételezett szankciómegkerüléssel érintett exportja miatt koordinált nemzetközi vizsgálatot. Az ügy tanulsága, hogy a hatóságok nem feltétlenül állnak meg a deklarált rendeltetési országnál: vámadatok, logisztikai dokumentumok és kereskedelmi információk alapján vissza tudják építeni a tényleges szállítási láncot.

Mit jelent ez a magyar exportőröknek?

Egy harmadik országba irányuló exportügylet önmagában természetesen nem jogellenes. A kockázat ott kezdődik, amikor az ügylet körülményei alapján észszerűen felmerülhet, hogy a termék végső rendeltetési helye valójában szankcionált ország, az exportőr pedig ennek ellenére nem végez megfelelő ellenőrzést, vagy nem dokumentálja a döntését.

Figyelmeztető jel lehet például, ha a vevő frissen alapított társaság, nem rendelkezik érdemi iparági múlttal, a rendelési volumen nem illeszkedik a saját piacához, a fizetési vagy logisztikai útvonal szokatlan, a végfelhasználó nem azonosítható, vagy az adott termékkategória ismerten érintett az Oroszországba irányuló reexportban.

A „tudnia kellett volna” típusú mérce nem automatikus büntetőjogi felelősségi formula. Ugyanakkor hatósági, polgári jogi, compliance- és adott esetben büntetőjogi kockázat megítélésénél döntő jelentősége lehet annak, hogy az exportőr felismerte-e, illetve észszerűen felismerhette volna-e a szankciómegkerülési kockázatot.

Milyen lépések csökkenthetik a kockázatot?

A cél nem a papírmunka növelése, hanem a tényleges és dokumentált gondosság igazolása. Ennek része lehet különösen:
– a vevő, a végfelhasználó és a tulajdonosi háttér ellenőrzése;
– szankciós listák és nyilvánosan elérhető információk vizsgálata;
– végfelhasználói nyilatkozat vagy end-user certificate beszerzése;
– szerződéses reexport-tilalom alkalmazása;
– a fizetési és logisztikai útvonal ellenőrzése;
– belső jóváhagyási folyamat kialakítása magasabb kockázatú ügyletekre.

Az end-user certificate vagy a szerződéses reexport-tilalom önmagában nem mentesít. Ezek akkor érnek valamit, ha az exportőr a vevő, a termék, az útvonal, a fizetési feltételek és az ügylet gazdasági racionalitása alapján tényleges kockázatértékelést is végez.

Mikor válhat büntetőüggyé?

Egy exportügylet akkor kerülhet büntetőjogi kockázati zónába, ha nem egyszerű adminisztratív hiányosságról van szó, hanem olyan körülményekről, amelyek alapján felmerülhet, hogy az exportőr tudatosan részt vett szankciómegkerülésben, vagy a nyilvánvaló kockázati jelek ellenére nem tett érdemi lépéseket.

„Ilyen lehet például, ha a vállalkozás tiltott termékkategóriába tartozó árut értékesít magas kockázatú harmadik országba, a vevő nem tud valós végfelhasználást igazolni, a logisztikai lánc életszerűtlen, az áru rövid időn belül továbbkerül Oroszország irányába, vagy a vállalkozás belső levelezéséből az látszik, hogy a kockázatot érzékelte, de üzleti okból figyelmen kívül hagyta” – hívja fel a figyelmet a PLM Legal szakértője.

A büntetőjogi minősítés mindig az adott ügy konkrét tényeitől, a termék jellegétől, az alkalmazandó uniós rendelettől, a magyar büntetőjogi tényállástól és a bizonyítható tudati elemtől függ. A lényeg azonban az, hogy a szankciós compliance hiánya ma már nem pusztán reputációs vagy szerződéses kockázat. Bizonyos esetekben hatósági eljárást, exportkorlátozást, pénzbírságot, jogi személlyel szembeni intézkedést és büntetőeljárást is eredményezhet.

Következtetés

A harmadik országba irányuló export ma már nem tekinthető automatikusan alacsony kockázatú ügyletnek pusztán azért, mert a vevő nem orosz vagy fehérorosz társaság. Az EU és a tagállami hatóságok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a reexport- és szankciómegkerülési kockázatokra.

A vállalkozások számára ezért nem az a döntő kérdés, hogy minden kockázatot kizártak-e, hanem az, hogy azonosították-e a figyelmeztető jeleket, megtették-e a szükséges ellenőrzéseket és döntéseiket megfelelően dokumentálták-e. Aki ezt elmulasztja, egyre nehezebben hivatkozhat arra, hogy nem láthatta előre a továbbértékesítési kockázatot.