A minimálbérre jutó teljes munkáltatói költség havi 27 120 forinttal növekszik, a garantált bérminimum esetében pedig havi 25 764 forinttal.
2025-től a minimálbér 9 százalékkal 290 800 forintra, míg a legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben megállapítandó garantált bérminimum 7 százalékkal, 348 800 forintra emelkedik.
Abból kiindulva, hogy minimálbérre körülbelül 220 ezer fő van bejelentve, és csaknem 550 ezren vannak, akiknek a keresete a minimálbér és a garantált bérminimum között van, a teljes költségvetési hatás 2025-ben közel 100 milliárd forint lesz – mondta el Bagdi Lajos, a Niveus partnere.
A minimálbér utáni nettó kereset havi 15 960 forinttal, míg a garantált bérminimum utáni 15 162 forinttal nő. A minimálbérre rakódó teljes közteher havi 11 forinttal emelkedik, a garantált bérminimumra rakódó közterhek pedig havi 10 602 forinttal lesznek nagyobbak.
A minimálbérre jutó teljes munkáltatói költség szintén 9 százalékkal, havi 27 120 forinttal növekszik, míg ez a tétel a garantált bérminimum esetében havi 25 764 forint lesz, ami 7 százalékos növekedést jelent. Egy 50 fős létszámnál ez már milliós tétel havonta – számolta ki Bagdi Lajos.
Úgy tűnik, hogy a korábban felröppent pletykák – miszerint a munkáltatói terhek növekedését a jogszabályalkotó a szociális hozzájárulási adókulcs csökkentésével kompenzálhatja – 2025-re nem bizonyulnak igaznak, de némi segítséget mégis nyújt a kormányzat azon vállalkozásoknak, akiknek a munkavállalói 290 800 forint alatt kerestek az elmúlt időszakban: nekik ugyanis a szociális hozzájárulási adót a 2024-es számok alapján kell majd fizetniük 2025-ben.
A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.