Mire figyeljünk magánokirat esetén? Az okiratok legfontosabb tudnivalói – 2. rész

2022. 08. 18., 18:27

Az okiratoknak megvannak a maguk titkai. Szerencsére nem olyan nehéz megismerni ezeket, ám egy „térkép” nem árthat, ha nem akarunk eltévedni. Mi lehet magánokirat? Mire kell figyelni a magánokiratoknál? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.

Rövid áttekintés az okiratok fajtáiról

Az okiratok titkaiba bevezető cikk első részében megismerkedhetünk azzal, hogy mi egy okirat. Megtudhatjuk, hogy melyek az okiratok fajtái.

Az okiratok két nagy csoportja:

– a közokirat és

– a magánokirat.

A közokirattal a sorozat 1. részében ismerkedhetsz meg közelebbről. Ebben a részben a magánokiratokat nézzük meg közelebbről – írja az Érthető Jog friss bejegyzésében dr. Kocsis Ildikó ügyvéd.

A magánokirat lehet:

– teljes bizonyító erejű magánokirat vagy

– egyszerű magánokirat.

A magánokirat

Ha egyszerűen akarjuk meghatározni, hogy mi a magánokirat, akkor azt mondhatjuk, hogy minden olyan okirat magánokirat, ami nem minősül közokiratnak. Tehát a magánokiratot nem bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv állította ki ügykörén belül a jogszabályok által előírt formában.

A megkülönböztetésnél lényeges, hogy

– ki a kiállító,

– mivel kapcsolatban történt az okirat kiállítása és

– milyen módon.

Mindhárom feltételnek teljesülnie kell, hogy az okirat közokirat, és ne magánokirat legyen. Például a bíróság által kötött tető felújítási szerződés magánokirat lesz. A bíróság ítélete viszont már közokirat, hiszen azt az ügykörén, vagyis az igazságszolgáltatás keretében hozta meg a törvényi előírásoknak megfelelően. Ugyanígy nem lesz minden irat közokirat, amit egy közjegyző ír alá. Ha irodabútort vásárol a közjegyzői irodájába, az magánokirat lesz. Ha annyira előrelátó, hogy a szerződést egy másik közjegyzőnél közjegyzői okiratba foglalják, az már közokirat lesz. De saját részre egy közjegyző sem tud közokiratot gyártani, ha ő maga is érintett fél.

Az okiratok „királynője” a teljes bizonyító erejű magánokirat

A magánokiratok közt van olyan, ami nagyobb bizonyító erővel rendelkezik. Ezt nevezzük teljes bizonyító erejű magánokiratnak. Ha a közokiratot az okiratok királyának neveztem, akkor a teljes bizonyító erejű magánokirat lesz a királynő.

„A teljes bizonyító erejű magánokirat az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyító erővel bizonyítja, hogy az okirat aláírója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetve elfogadta vagy magára kötelezőnek ismerte el” – mondja ki a törvény.

Az ilyen okirat valódiságát csak akkor kell bizonyítani, ha azt az ellenfél kétségbe vonja, vagy a bíróság szükségesnek találja.

Nézzünk néhány esetet, ami teljes bizonyító erejűvé tesz egy okiratot.

– Ha a kiállító az okiratot saját kezűleg írja és aláírja. A saját kezű írást itt szó szerint kell érteni. A számítógéppel készült irat akkor sem minősül saját kezűleg írtnak, ha azt maga a személy pötyögte be a gépbe.

– Ha az okiraton szerepel két tanú aláírása és adatai. Azt, hogy a tanúk mit igazolnak, mire kell figyelni, itt olvashatod el.

– Ha egy cég esetén az okiratot cégszerűen írja alá a cég képviselője.

– Az ügyvéd által ellenjegyzett okirat is ilyennek minősül. Például az ingatlan adásvételi szerződéseknél ezzel találkozhatsz, de bármilyen szerződés biztosítható így. A lényeg, hogy ellenjegyzés esetén az okiratot az ügyvéd készíti és az ellenjegyzéssel bizonyítja, hogy az az okiratot előtte írták alá vagy az aláírást előtte saját kezű aláírásnak ismerték el.

– Ha az aláírást az okiraton bíró vagy közjegyző hitelesíti. A közjegyzői hitelesítést ne téveszd össze a közjegyző által készített közokirattal. Az aláírás hitelesítésnél az iratot nem a közjegyző készíti el, csak az aláírást hitelesíti, így ez nem lesz közokirat.

– Ha az elektronikus okiratot meghatározott hitelességi szintű elektronikus aláírással látják el. Ilyen lehet például a minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás. Ennek részleteibe nem megyek most bele, mert ennek ismertetése már jóval meghaladná a cikk terjedelmét.

Az egyszerű magánokirat

Egyszerű magánokirat lesz minden olyan magánokirat, ami nem minősülhet teljes bizonyító erejű magánokiratnak.

Az egyszerű magánokirat bizonyító erejét a bíróság a bizonyítás általános szabályai szerint állapítja majd meg. Ám ettől ne becsüld alá, mert még mindig jobb, ha legalább egyszerű magánokirat formájában, írásban van például egy szerződés, mintha az szóban vagy netán ráutaló magatartással jött volna létre. A szerződések létrejöttéről itt és itt tudhatsz meg többet.

Miért lehet lényeges, hogy milyen okiratról van szó?

Láthatjuk, hogy az okiratok esetén eltérő a bizonyító erő. Van, ami erőteljesebb, amivel egyszerűbb lehet a bizonyítás.

A bizonyító erő mellett figyelni kell arra is, hogy van-e valamilyen plusz szabály egy-egy nyilatkozat, szerződés esetén. Jogszabály például előírhatja, hogy egy szerződés csak írásban lesz érvényes. Ilyenkor általában már az egyszerű magánokirat is megfelelő. De van, hogy ennél több kell. Vannak olyan szerződések, ahol előírás, hogy azt teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni. Példa erre a házassági vagyonjogi szerződés, ami közokirat vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat lehet. Az általános meghatalmazás esetén is fontos a forma, szintén csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban lesz érvényes.

 

dr. Kocsis Ildikó
ügyvéd

Érthető Jog

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS