Milyen ügyekben járhat el önállóan a társasház?

2023. 02. 20., 09:11

A hazai ingatlanok jelentős része társasházi formában működik. A társasház az ingatlan tulajdonosok sajátos közössége, de általánosságban nincs arra joga, hogy minden ügyben önállóan eljárjon a közösség nevében. Törvény határozza meg azon ügyek körét, amelyben a társasház önállóan is felléphet. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Hogyan lehet társasházat alapítani?

A társasház alapító okirat elfogadásával és a társasház ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével jön létre. Az alapításához azonban nem szükségszerű, hogy az épületnek több tulajdonosa legyen. Társasházat egy tulajdonos is alapíthat.

Olyan épületen lehet társasházat alapítani, amelyben legalább két, külön tulajdonként bejegyezhető lakás, illetőleg nem lakás céljára szolgáló helyiség van vagy alakítható ki. A társasház alapításával sajátos tulajdonközösség jön létre, mivel a társasházban kétfajta tulajdon alakul ki. Az alapító okiratban meghatározott egyes épületrészek osztatlan közös tulajdonba kerülnek (pl. tartószerkezetek, tetőszerkezet, lépcsőház stb.). Más épületrészek az ingatlan-nyilvántartásba önálló ingatlanként (régiesebb elnevezéssel: albetétként), külön tulajdonként kerülnek bejegyzésre. Utóbbi önálló ingatlanok a tulajdoni lapon külön helyrajzi számon bejegyzett lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek (pl. tároló, garázs).

Mit jelent, hogy a társasház korlátozottan jogképes?

A jogképesség alatt a jogi szaknyelv azt érti, hogy egy személynek jogai és kötelezettségei lehetnek, és eljárhat a bíróság és más hatóságok előtt. Nem csak ember lehet jogképes, hanem szervezetek is, például cégek, civil szervezetek, és az állam is rendelkezik jogképességgel.

A jogképesség általában minden ügyre kiterjed. Rendszerint nem esik korlátozás alá, hogy valakit milyen jogok illethetnek, és milyen kötelezettségeket vállalhat. A társasház ebben a tekintetben különleges, mivel a törvény korlátozott jogalanyisággal ruházza fel.

A társasházközösség az általa viselt közös név alatt az épület fenntartása és a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, önállóan indíthat bírósági pert és perelhető.

A társasház csak az épület fenntartása és a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése körében szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket a saját neve alatt. A társasházközösség saját neve alatt gyakorolja a társasházi közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat és viseli a közös tulajdon terheit is.

Milyen ügyekben járhat el önállóan a társasház?

A társasház minden olyan ügyben önállóan eljárhat, amely az épület fenntartása és a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése körébe tartozik.

Ezekben az ügyekben a saját neve alatt szerződést is köthet. Például köthet szerződést a társasházi közös tulajdonba tartozó épületrészek felújítására, karbantartására, vagy a közös tulajdonú részek takarítására. Ugyancsak köthet szerződést a közös tulajdonú épületrészek hasznosítására. Például a társasházi tulajdonban álló házmesteri lakást bérbe adhatja vagy kiadhatja a társasház közös udvarán található parkolóhelyet. Arra azonban már nincs joga, hogy például a saját neve alatt ingatlant vásároljonhaszonélvezeti jogot szerezzen vagy örököljön.

Amennyiben a társasház a saját neve alatt köthet szerződést, akkor nem szükséges, hogy az adott szerződést minden tulajdonostárs aláírja. Az ilyen ügyekben a társasházközösséget a közös képviselő képviseli.

Az épület fenntartását és a közös tulajdont érintő ügyekben arra is jogosult a társasház, hogy önállóan perben álljon vagy más eljárásban részt vegyen. Ennek tipikus esete a társasházi közös költség tartozás behajtására irányuló eljárások. A társasház a saját neve alatt érvényesítheti a szavatossági vagy jótállási igényét a közös tulajdonú épületrészeket kivitelező vállalkozóval szemben. Szintén önállóan járhat el az olyan birtokvédelmi ügyben, amely a közös tulajdoni épületrész háborítatlan birtoklásával kapcsolatos.

dr. Szabó Gergely
ügyvéd, irodavezető partner
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS