Közel kétmillió adószámla-értesítőt küld ki a NAV szeptemberig

2025. 06. 19., 11:10

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a NAV-tól. Érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van – hívja fel a figyelmet az adóhivatal. A tartozás ugyanis folyamatosan nő, mivel a rendezetlen összeghez késedelmi pótlék is járul, a túlfizetést pedig az elévülés után már nem lehet visszaigényelni.

Most azok kapják elektronikusan vagy postán adószámla-értesítőjüket, akiknek 2024. december 31-én ezer forintnál több túlfizetésük volt, vagy tartozásuk meghaladta az ötezer forintot, és 2025-ben a havonként felszámított fizetendő késedelmi pótlék összege még nem érte el az ötezer forintot. Ezúttal több mint 1,9 millióan számíthatnak a NAV levelére, két ütemben: július elejéig mintegy 266 ezer gazdálkodó, majd július eleje és szeptember közepe között hozzávetőleg 1,7 millió magánszemély és egyéni vállalkozó – ismerteti a „menetrendet” az adóhivatal közleménye.

A 2025-ben havonként felszámított és az ötezer forintot meghaladó nettó késedelmi pótlékkal érintetteknek a NAV speciális támogatást nyújt, ugyanis nekik – idén áprilistól – évente egyszer, az ötezer forint elérését követően pótlékértesítőt küld.

A legfontosabb információt az értesítő elején kell keresni: tartozást vagy visszaigényelhető túlfizetést tart-e nyilván a NAV az adózó számláján.

Mind a tartozás, mind a túlfizetés leggyorsabban a NAV Ügyfélportálon (ÜPO) rendezhető, külön program telepítése nélkül, akár okoseszközről is. Ehhez csupán az ÜPO-n kell lekérdezni az adószámla adatait, majd a bankkártyás befizetés vagy átutalás egyetlen gombnyomással elindítható, ahogyan a visszautalás is.

Az adószámla aktuális, naprakész állapota bármikor megtekinthető az ÜPO-n vagy a NAV-Mobil alkalmazás Adószámla menüpontjában. Az értesítő adatainak értelmezéséhez a NAV honlapján további segítség található az Adószámla információs oldalon.

Aki nem tudja egy összegben megfizetni a tartozást, számos fizetéskönnyítési lehetőség közül választhat, de fontos, hogy azt kérnie kell. Magánszemélyek például az automatikus pótlékmentes részletfizetés mellett – amennyiben a feltételek fennállnak – még adómérséklést is kérhetnek. A cégek is kérhetnek részletfizetést, fizetési halasztást, valamint mérséklést a bírság- és vagy pótléktartozásukra.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 14., 17:05
Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
2025-07-14 18:50:00
A július 15-től augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz palackozókat és szikvíz előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS