Bár a közvélemény általában „menekülő útként”, a büntetés elkerüléseként értékeli, a kényszergyógykezelés valójában tényleges szankció – szögezte le Dr. Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője.
A bíróság.hu-n megjelent interjúban a kollégiumvezető bíró elmondta: „a kényszergyógykezelés semmiképpen sem egy formális intézkedés. A végrehajtása az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) történik, amely a büntetés-végrehajtási szervezetrendszer része. Falakkal, szögesdróttal, őrtornyokkal körülvéve, állandó felügyelet mellett.”
A kényszergyógykezelés semmilyen előnnyel nem jár, hiszen addig kell fenntartani, amíg az szükséges – hangsúlyozta Dr. Újvári Ákos „Ha tehát valaki az IMEI-be kerül, előfordulhat, hogy tovább marad bent, mintha szabadságvesztést szabtak volna ki rá.”
Az Arany Sörpecsét Európa egyik legfontosabb sörversenye a csehországi Litomericében.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.