Iskolakezdési támogatás: mit lépjenek a munkáltatók?

Iskolakezdési támogatás: mit lépjenek a munkáltatók?
2026. 08. 24., 17:20

Az új állami iskolakezdési támogatás miatt a cégeknek is érdemes lehet újragondolniuk eddigi juttatásaikat. A munkáltató akár magasabb támogatást is adhat annak, aki az államtól nem kap, ehhez azonban előre rögzített, objektív szabályokra van szükség. Az sem mindegy, milyen formában adják a segítséget: ugyanaz a munkavállalónak szánt összeg jelentősen eltérő költséget jelenthet a cégnek attól függően, hogy pénzben, utalványként vagy más formában biztosítja – hívja fel a figyelmet a Niveus.

Az iskolakezdés évek óta az egyik olyan időszak, amikor egyes munkáltatók külön juttatással segítik a gyerekes dolgozóikat. Az idei év azonban új helyzetet teremtett azzal, hogy az állam gyerekenként 100 ezer forintos támogatást vezetett be meghatározott családok számára.

„A cégek eldönthetik, hogy változatlanul ugyanazt a támogatást adják minden érintett munkavállalónak, vagy a juttatást jobban hozzáigazítják az eltérő családi helyzetekhez és az új állami támogatáshoz. Mindkét megoldás működhet, de fontos, hogy a szabályok előre meghatározottak és objektívek legyenek” – mondta Bagdi Lajos, a Niveus partnere.

Az állami támogatás ugyanakkor nem jelent automatikus lehetőséget a korábbi munkáltatói juttatás csökkentésére. Ha annak feltételeit belső szabályzat, kollektív szerződés vagy munkaszerződés rögzíti, az egyoldalú változtatás munkajogi kérdéseket is felvethet.

Kaphat többet az, aki az államtól nem kap?

A munkáltató kialakíthat olyan rendszert, amely figyelembe veszi az állami támogatás meglétét. Ez nem jelenti azt, hogy minden munkavállalónak azonos összeget kell kapnia: egy szociális célú juttatási rendszerben például elképzelhető, hogy az állami támogatásban nem részesülők magasabb munkáltatói segítséget kapjanak. A munkaviszonyhoz kapcsolódó juttatásokra ugyanakkor az egyenlő bánásmód követelménye is vonatkozik.

Önmagában azonban az, hogy egy munkavállaló gyereke jogosult-e az állami támogatásra, még nem feltétlenül indokolja a munkáltatói juttatás differenciálását. Erre egy előre meghatározott, szociális célú juttatási rendszer teremthet megfelelő keretet, amelyet a munkáltató átláthatóan és következetesen alkalmaz.

„A legbiztonságosabb megoldás egy előre rögzített rendszer. Meghatározható például egy támogatási célösszeg, amelyhez a munkáltató nagyobb összeggel járul hozzá annál, aki nem kap állami támogatást, és kisebb összeggel annál, aki kap. Ehhez azonban azt is rendezni kell, hogyan kezeli a munkáltató az erre vonatkozó adatokat, illetve hogyan igazolhatja a dolgozó, hogy jogosult vagy nem jogosult az állami támogatásra” – hangsúlyozta Bagdi Lajos.

Nem mindegy, hogyan adja a cég a támogatást

A korábbi, kedvezményes iskolakezdési támogatás önálló cafeteria elemként már nem létezik, ugyanakkor több más konstrukció alkalmazható. Ezek egyike a csekély értékű ajándék, amely termék, szolgáltatás vagy megfelelő utalvány formájában is adható.

2026-ban ennek egyedi értékhatára 32 280 forint, és egy munkavállaló évente legfeljebb három alkalommal részesülhet ilyen juttatásban. A közterhet a munkáltató viseli, mértéke 33,04 százalék. Így egy 32 280 forintos juttatás teljes munkáltatói költsége közel 43 ezer forint. Éves szinten akár 96 840 forint is adható ilyen formában, ha az egyes juttatások megfelelnek a jogszabályi feltételeknek.



„Nemcsak azt érdemes eldönteni, hogy a vállalat 50 vagy 100 ezer forinttal segíti-e a munkavállalót, hanem azt is, milyen formában teszi ezt. Ugyanaz a munkavállalónak szánt érték ugyanis jelentősen eltérő költséget jelenthet a munkáltatónak” – emelte ki Bagdi Lajos.

Külföldön az állami és a munkáltatói támogatás megfér egymás mellett

Az állami és a munkáltatói segítség párhuzamos működésére több európai példa is van.

Lengyelországban a Dobry Start program keretében évente 300 zloty állami iskolakezdési támogatás jár az iskolás gyerekek után, jövedelmi helyzettől függetlenül. Emellett a munkáltatók is támogathatják dolgozóik gyerekeinek iskolakezdését, például iskolakezdési csomaggal vagy erre fordítható támogatással.

Franciaországban az állam jövedelemhatárhoz kötött iskolakezdési támogatást – allocation de rentrée scolaire – biztosít, miközben a munkáltatók, illetve az üzemi-szociális bizottságok is adhatnak az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlási utalványokat.

A külföldi példák azt mutatják, hogy az állami támogatás mellett is megmaradhat a munkáltatói segítség szerepe – írják a Niveus szakértői.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS