Hosszabban tart nyitva a NAV május 15. és május 22. között

2023. 05. 04., 19:12

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi és vármegyei központi ügyfélszolgálatai 2023. május 15. és 22. között rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket.

A fővárosban (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35., XIII. kerület, Dózsa György út 128-130., XIII. kerület, Kresz Géza utca 13-15., XIV. kerület, Gvadányi utca 69.), és a vármegyeszékhelyeken működő központi ügyfélszolgálatok nyitvatartása:

A tervezetekkel kapcsolatban, általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető az ingyenesen hívható NAV Infóvonalon, a 1819-es telefonszámon. Az Infóvonal májusban hosszított nyitvatartással elérhető, május 15. és 19. között 8 óra 30 perctől 18 óráig, hétvégén (május 20-án és 21-én) 8 óra 30 perctől 13 óra 30 percig, május 22-én pedig 8 óra 30 perctől 20 óráig. Pénteken 13 óra 30 perc, a többi hétköznapi napon és hétvégén 16 óra után azonban kizárólag a személyijövedelemadó-bevallással kapcsolatban kérhető segítség.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 22-éig.

Akik esetleg elakadnak a tervezet jóváhagyásában, kiegészítésében vagy a felajánlásban, azoknak segítenek a NAV rövid tájékoztató videói.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 06., 10:20
A februári időszak farsangi összejöveteleinek elmaradhatatlan és népszerű eseménye a tombolasorsolás. A tombolajáték azonban egyben szerencsejáték is, amelyet a szerencsejátékok szervezésére vonatkozó előírások szerint előzetesen be kell jelenteni a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál.
2026. 02. 06., 17:25
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozások között.
2026-02-05 14:15:00
A fizetések átlátható kommunikációja továbbra sem általános, és az uniós bértranszparencia-elvárásokra való felkészültség is vegyes képet mutat – derül ki a Manpower Magyarország „Fizetési és foglalkoztatási trendek” című, 2026 első félévére vonatkozó felméréséből.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS