Hatáskörével visszaélve kedvezett ismerőseinek a földhivatal ügyintézője

2023. 02. 28., 18:08

A Kecskeméti Járási Ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, költségvetési csalás és termőföld jogellenes megszerzése miatt emelt vádat azzal a földhivatali szakügyintézővel szemben, aki hivatali hatáskörével visszaélve, szabálytalan eljárásával ismerősei számára termőföldeket segített telephellyé átminősíteni.

A vádirat szerint a kecskeméti nő – az ügy egyik vádlottja – földügyi szakügyintézőként 2019 májusában két régi ügyfelének – az ügy másik két vádlottja – kérelme alapján 22 szántó és legelő végleges más célú hasznosításának engedélyezése ügyében járt el. Társai az általuk irányított cégek nevében napelempark létesítése érdekében kérték a termőföldek művelési ágának megváltoztatását, mely célra tekintettel a földvédelmi járulék megfizetése alól is mentesültek – olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében.

A cégvezető elkövetők annak ellenére, hogy a napelem parkok nem valósultak meg, alig fél év múlva ugyanezen termőföldek kapcsán a telephellyé átminősítést kérelmezték. Ügyeikben ismét a vádlott járt el, akinek az eredeti engedélytől eltérő hasznosítás esetén a kérelmeket el kellett volna utasítania. Ehelyett azonban a nő valamennyi ingatlan esetében hamis tartalmú feljegyzéseket készített, amelyek szerint az előzetesen engedélyezett beruházások megvalósultak.

Az ügyintéző a hivatali hatáskörével visszaélve közreműködött a földterületek művelési ágának telephelyre történő átvezetésében, aminek révén az egyik cégvezető vádlott a földforgalmi törvény kijátszásával szerezte meg cégei számára öt termőföld tulajdonjogát.

Mivel időközben a szabálytalan eljárásra fény derült, a művelési ág változások ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére csak tíz esetben került sor. A hivatalos személynek minősülő szakügyintéző jogsértő intézkedése következtében az érintett cégek jogosulatlanul mentesültek a földvédelmi járulék megfizetése alól is és ezzel összesen 13 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Az ügyészség mindhármukat költségvetési csalás bűntettével és hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. Emellett a földforgalmi törvény szabályainak kijátszásával megszerzett termőföldek esetében az érintett cégvezetőnek és az ügyintézőnek termőföld jogellenes megszerzésének bűntette miatt is felelnie kell.

Bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS