Digitális adózással csökkenthetik terheiket a hazai cégek

2020. 12. 21., 14:30

A jövő év kiemelt feladatának tartják a digitális adózás bevezetését a magyarországi cégek vezetői – derült ki az EY közel ötszáz közép- és nagyvállalat részvételével rendezett online adókonferenciáján. A fejlesztésekkel ugyanis drasztikusan csökkenteni lehet az adóadminisztrációval járó terheket.

Az adózási folyamataik digitalizációjára, valamint költségeik mérséklésére fordítanák a legnagyobb figyelmet 2021-ben az EY felmérésében megkérdezett vezetők. Érthetőek ezek a prioritások, hiszen a hazai vállalatok nagy összeget, az éves árbevételük mintegy 1,7 százalékát, összesen 420 milliárd forintot költenek adóadminisztrációra.

„A jelenlegi nehéz helyzet komoly pénzügyi kihívások elé állítja a hazai cégeket is. Ugyanakkor több olyan digitális megoldás elérhető számukra, amelyekkel számottevő mértékben csökkenthetik adminisztrációs terheiket, és minimalizálhatják a hibás vagy hiányos adatszolgáltatás miatti bírságkockázatot – hangsúlyozta Kocsis-Kelemen Zsófia, az EY közvetett adózással foglalkozó szenior menedzsere. – Az egyik online applikációnk például alig néhány perc alatt képes az áfabevallás és belföldi összesítő jelentés egyidejű elkészítésére, ami a tapasztalatok alapján nagy időmegtakarítást jelent a felhasználók számára.”

Az áfa területén a válaszadók fele már alkalmaz valamilyen megbízható digitális megoldást, hogy csökkentse a bevallások kitöltésére fordított időt és minimalizálja az elgépelésből adódó hibák lehetőségét. Egy bizonyítottan jól működő applikáció bevezetése azért is lehet előnyös a hazai cégek számára, mert az EY felmérése szerint a vállalatok több mint harmada problémákkal szembesül az informatikai fejlesztések során.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS