Alkalmazhat-e szankciót a GVH ügyintézési határidő túllépése esetén?

2022. 03. 11., 12:09

„Abban az esetben, ha a GVH úgy szab ki vállalkozásunkkal szemben bírságot, hogy a jogszabályban meghatározott ügyintézési határidőt túllépte, a bíróság eséllyel csökkentheti, jelentős késedelem esetén pedig akár meg is semmisítheti a bírságunkat.”

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) működésének alapvető kereteit a Versenytörvény határozza meg, így a Hivatal jogállását, eljárását, de a különböző ügyintézési határidőket is e törvény állapítja meg a hivatal számára.

A Versenytörvény határozza meg, hogy a GVH az általa lefolytatható különböző eljárásokat az eljárás megindulásának napjától számítva mennyi idő alatt köteles befejezni. Így például a gazdasági versenyt korlátozó magatartásokkal kapcsolatos megállapodás tilalmába ütköző eljárásait hat hónap alatt köteles lefolytatni, míg az összefonódás vizsgálatára egyes esetekben négy, más esetekben hat hónap az ügyintézési határidő. A GVH elnöke vagy a Versenytanács elnöke meghatározott módon és mértékben, indokolt esetben a határidő letelte előtt az ügyintézési határidőt meghosszabbíthatja. Az ügyintézési határidő meghosszabbításának indoka feltétlenül meg kell, hogy feleljen három kritériumnak, vagyis ésszerűnek, valósnak, okszerűnek kell lennie.

Felmerül a kérdés ezen a ponton, hogy milyen hatással van a GVH által kibocsátott jogsértést megállapító határozat érdemére, vagyis adott esetben egy tetemes bírság kiszabására, ha a GVH kifut a számára törvényben előírt ügyintézési határidőből. Ez a kérdéskör nem érdektelen a joggyakorlat számára sem, az Alkotmánybíróság és a Kúria az utóbbi időben már több alkalommal is behatóan foglalkozott a témával. Az európai fejlődési irányt követve, a határozatok arra a megállapításra jutnak, hogy a GVH eljárásában (csakúgy, mint más közigazgatási hatósági eljárásokban) hatványozottan fontos, hogy a hatóságra irányadó jogszabályi rendelkezések, és különösképpen a határidők érvényesüljenek, kiváltképp a hátrányos jogkövetkezmény, vagyis szankció és bírság megállapítása esetén. A Kúria és az Alkotmánybíróság a témában született legfrissebb döntései rámutatnak arra is, hogy az ügyintézési határidőnek a GVH oldaláról történő betartása azért is kiemelkedően fontos, mert ez a jogbiztonságot, ennek keretében pedig a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot szolgálja. Az Alkotmánybíróság kimondja, hogy azon határidők elmulasztásának terhét, amelyeket a törvény a hivatal részére tesz kötelezővé, nem az ügyfél (vagyis a versenyfelügyeleti eljárás alanya) kell, hogy viselje, hiszen azt a jogalkotó nem az ő számára írta elő – mondta dr. Szauter Dóra Amina, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

Nem érdektelen a hazai joggyakorlat számára az ügyintézési határidők mulasztása hosszának a következménye sem. Míg a bíróság az 5 hónapos késlekedés eredményként – egyéb körülményekre is tekintettel – megsemmisítette a GVH bírságát, addig a NAV 9 napos késedelme csak arra volt elég, hogy valamelyest csökkentsék az adóbírság mértékét.

Összegezve és levonva tehát a bírói gyakorlat tanulságait, abban az esetben, ha a GVH úgy szab ki vállalkozásunkkal szemben bírságot, hogy a jogszabályban meghatározott ügyintézési határidőt túllépte, a bíróság eséllyel csökkentheti, jelentős késedelem esetén pedig akár meg is semmisítheti a bírságunkat. Ez akkor is így lesz, ha a GVH-nak lehetősége lett volna arra, hogy meghosszabbítsa az ügyintézési határidőt, azonban ezt mégsem tette.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-30 20:11:24
A magyarországi vállalatok idén is pályázhatnak az Effekt 2030 díjra. A megújult szakmai elismerést olyan környezeti, társadalmi és vállalatirányítási megoldásokkal nyerhetik el a cégek, amelyek valódi hatást, változást eredményeznek, és jó példával szolgálnak az ESG egyes területein.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS