A vagyonvisszaszerzés más aspektusból, avagy az új vagyonosodási vizsgálatok hajnala

Az elmúlt hónapok politikai kommunikációjában központi helyet kapott a közvagyon „visszaszerzése”. A tervek szerint ehhez létrejön egy önálló szerv, a Magyar Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal (MNVVH), amely a büntetőeljárások keretében üldözné a jogellenesen megszerzett közpénzeket.

Csakhogy a büntetőeljárás eszközei végesek. Egy ilyen hivatal – erőforráshiány miatt – valószínűleg csak az ötven-száz legnagyobb ügyre tud majd koncentrálni, és csak azokkal szemben tud eljárni, akiket az eljárás során néven tudnak nevezni. A gazdasági bűncselekmények felderítése és bíróság előtt is megálló bizonyítása ugyanis rendkívül mélyreható, hosszadalmas munka: szövevényes cégstruktúrákat, láncolatos szerződéseket és sok szereplőt kell feltárni. A közpénz azonban gyakran olyan emberekhez is eljut, akik sosem szerepelnek egyetlen iratban sem: nem ők hozták a döntést, a nevük nem bukkan fel sehol, mégis végül ők gazdagodnak belőle. A pénz nyoma sokszor egyszerűen megszakad – például amikor készpénzben veszik fel –, és onnantól nincs hiteles adat arról, kihez kerül. Sokan hallottunk már olyan pletykákat, hogy közbeszerzésekből vagy egyéb kétes ügyletekből folyt pénzből épült egy-egy csodás villa vagy vásároltak luxusautót – s ezt nemcsak ismert cégtulajdonosokról, hanem olyanokról is rebesgetik, akiknek a neve soha, sehol nem merült fel hivatalosan.

Az MNVVH egyébként, ha a törvényjavaslat szerint felállítják, rendkívül széles jogkörrel fog rendelkezni: a jogellenesen eltűnt közvagyon felkutatásán túl vizsgálhatja a közbeszerzéseket, a támogatásokat, a koncessziókat, a pénzmozgásokat, a szerződéses láncokat és a tényleges tulajdonosi hátteret is, emellett közreműködik magukban a büntetőeljárásokban is. Gyakorlatilag egyesíti az ellenőrző hatóság, a vagyonkutató egység és a pénzügyi nyomozó szerv szerepét egy kézben. Ám bármilyen széles is a jogköre, a fent leírt strukturális korlát – hogy csak az azonosítható és bizonyítható ügyekkel tud mit kezdeni – nem tűnik el varázsütésre.

Ide kívánkozik tehát egy másik, jóval régebbi eszköz: a vagyonosodási vizsgálat.

Mi is a vagyonosodási vizsgálat pontosan?

„A korábbi APEH, majd a NAV által alkalmazott vagyonosodási vizsgálat lényege egyszerű: az adóhatóság összeveti, hogy egy magánszemély vagyona és életvitele arányban áll-e a bevallott, adózott jövedelmével. Ha valaki lényegesen többet költ vagy szerez, mint amennyit igazoltan megkeresett, az adóhatóság ún. becsléssel állapíthatja meg, mekkora jövedelem maradhatott bevallatlanul – és ez után adót, adóbírságot és késedelmi pótlékot vet ki” – ismerteti dr. Szarvák Jenő jogász, adószakértő.

A vizsgálat gyakorlatilag egy pénzforgalmi mérleget állít fel: egyik oldalon a bevallott jövedelmek, hitelek, örökségek, ajándékok és eladott vagyontárgyak bevételei, a másik oldalon az ingatlan- és autóvásárlások, beruházások, hiteltörlesztések és egyéb kiadások. Ha a kettő nem stimmel, forráshiány keletkezik – ez a bevallatlan jövedelem gyanúja.

A bizonyítási teher itt megfordul. Először az adóhatóságnak kell igazolnia, hogy mekkora fedezetre volt szükség, és hogy az ismert jövedelem ezt nem fedezte. Ezután viszont az érintettnek kell hitelt érdemlően bizonyítania, honnan volt pénze – önmagában egy nyilatkozat nem elég, kellenek bankszámlakivonatok, kölcsönszerződések, hagyatéki iratok vagy ajándékozási okiratok. A gyakorlatban a családi kölcsönök és az „otthon tartott készpénz" a legvitatottabb hivatkozások, mert ezeket nagyon nehéz utólag hitelt érdemlően alátámasztani. Az adóhatóság ilyenkor nemcsak azt nézi, létezik-e egy kölcsönszerződés, hanem azt is, hogy a kölcsönadónak ténylegesen volt-e annyi pénze, mikor és hogyan adta át, és hogy a felek elmondása egybevág-e a többi rendelkezésre álló adattal. Egy utólag megírt papír önmagában tehát ritkán elég.

Miért nem alkalmazzák ma szabadon?

„A jelenlegi szabályozás jóval szűkebb, mint korábban. Ma a NAV kizárólag akkor élhet a becsléssel, ha az adott magánszemélyt egy meghatározott – jellemzően gazdasági – bűncselekmény konkrét gyanúja érinti, méghozzá az adott adóévre nézve. Vagyis a vagyonosodási vizsgálat ma már nem önálló, általánosan bevethető eszköz, hanem egy szűk, bűncselekményhez kötött kivétel” – mondja a HÍD Consulting szakértője.

Miért kerülhet mégis újra előtérbe?

Mert pontosan azt a rést tölti be, amit a büntetőeljárás nem tud lefedni. Amíg egy büntetőügyben pontosan azonosítani és bizonyítani kell, ki, mikor, kinek, mennyit és hogyan juttatott jogtalanul, addig a vagyonosodási vizsgálat a vagyon felől közelít: nem kell bizonyítani a bűncselekményt, elég, ha a vagyon és a bevallott jövedelem között nincs arány, és ezt az érintett nem tudja hitelt érdemlően megmagyarázni.

Egy egyszerű példa: valaki tíz éve havi bruttó kétmillió forintos munkabérből él, majd három éve felépít egy 600 millió forintos balatoni ingatlant, jórészt készpénzes fizetésekkel. Ha nincs igazolható más forrása, jó eséllyel közel félmilliárd forintnyi eltitkolt jövedelme volt – aminek már csak a személyi jövedelemadó vonzata is 75 millió forint körül alakul, s ehhez jön még a szociális hozzájárulási adó, akár 200 százalékos adóbírság és a késedelmi pótlék.

Nem nehéz megjósolni, hogy a politikai szándék hamarosan az adóeljárási szabályok módosításában is testet ölt: a mai szűk, bűncselekményhez kötött korlátozás feloldásában, vagy a régi, tágabb rendszer visszaállításában. Ezzel a vagyonosodási vizsgálat ismét azoknak a fő eszközévé válhat, akiket a büntetőeljárás nem tud elérni, de akiknél a vagyon és a bevallott jövedelem között nyilvánvaló szakadék tátong.

A vagyonosodási vizsgálat valóban alkalmas eszköz lehet a tisztázatlan eredetű vagyonok kiszűrésére, és éppen ott lehet hatékony, ahol a büntetőeljárás tehetetlen: a szürke zónában megbúvó, néven nem nevezett haszonhúzóknál. A visszatérését azonban körültekintően kell levezényelni. Ha egy ilyen eszköz túl tágra nyílik, könnyen a magyar közéletben amúgy is jelenlévő apró-cseprő bosszúk, szomszédi viszályok és névtelen feljelentések eszközévé silányulhat – ehelyett arányos, jogbiztonságot nyújtó és valódi kockázatelemzésen alapuló alkalmazásra volna szükség.