A járvány idején adózási szempontból is megéri adományozni

2020. 05. 24., 12:30

Az adományozás egyébként is kedvező adóügyi szabályait, a koronavírus-járvány felülírta. A jelenlegi helyzetben még több mentesség és még több kedvezmény jár. Magyarország Európa-szerte példaértékűen, minden lehetséges eszközzel, kedvező adózási feltételekkel támogatja az adományozókat – tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A koronavírus-járvány idején adózási szempontból is megéri adományozni – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Az állam ugyanis kedvező adószabályokkal segíti azokat, akik ebben az időszakban a járvány következményeinek elhárítása, mérséklése céljából a veszélyhelyzetben lévőknek ingyenes segítséget nyújtanak. 

A járványhelyzetben nyújtott ingyenes segítséget az adóügyi szabályok is honorálják – hangsúlyozta Izer Norbert. Az adómentesség mellett a felajánló cégek például a fizetendő adójuk összegéből is levonhatják az áfát. A konkrét példákat egy varrodával kezdte, amelyik a meglévő alapanyagkészletből maszkokat varr, és ingyenesen kórházaknak vagy bentlakásos intézményeknek adja. A varroda levonhatja az áfát, és a veszélyhelyzetre tekintettel még áfát sem kell fizetnie a maszkok után.

Ugyanezek a kedvező szabályok alkalmazhatók, ha például egy vállalkozás kifejezetten azért szerez be laptopokat, hogy a digitális oktatásban résztvevő gyerekeknek ingyen odaadja. A diákok tanulását segítő vállalkozónak – a speciális, járványügyi, kedvező szabályok miatt – nem kell áfát felszámítania, és még a laptop beszerzésének az áfáját is levonhatja. A speciális, kedvezményes szabályok annak az étteremnek is adómegtakarítást hoznak, amelyik az egészségügyi ellátást végzőknek vagy a rászorulóknak biztosít meleg ételt. A veszélyhelyzetre tekintettel ugyanis az étterem levonhatja az ételek alapanyagául szolgáló élelmiszert terhelő áfát.

A koronavírus-járványra tekintettel járó speciális adómentességek és kedvezmények igénybevételének egyetlen feltétele van: 60 napon belül egy nagyon egyszerű bejelentést kell tenni az adóhivatalhoz, amiben mindössze a juttatást, annak mennyiségét, értékét, valamint a kedvezményezett, vészhelyzetben levő szervezetet, csoportot, személyt, illetve személyeket (ha a juttatás körülményei lehetővé teszik, azonosíthatóan) kell feltüntetni.

A speciális, veszélyhelyzetre vonatkozó, extra-kedvezményeket az úgynevezett Stabilitási törvény biztosítja. A veszélyhelyzeti, speciális kedvezmények nemcsak az áfára vonatkoznak, hanem a társasági adóra és a személyi jövedelemadóra is. Így például az egészségügyi dolgozóknak juttatott védőfelszerelés, az ingyenes étkezés, a közösségi autóhasználat, a térítésmentes lakhatás biztosítása is adómentes jövedelem. 

Az adórendszer alapvetően is támogatja az adományozást. Ha például egy bolt a vevőnek az üzletbe lépéskor maszkot ad, akkor nem szükséges a Stabilitási törvény speciális szabályait alkalmazni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a veszélyhelyzetet követően sem kell majd a boltosnak áfát felszámítania a maszk után, és a beszerzést terhelő áfát is levonhatja a fizetendő adóból.

Március közepe óta rengeteg adomány, felajánlás érkezett, és érkezik még most is. A kedvező szabályok csak úgy érvényesülhetnek a gyakorlatban, ha arról a járványhelyzetben rendkívüli segítséget nyújtó adományozók is tudnak - fogalmazott az államtitkár.

A koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő adományozás kedvező adózási szabályairól a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal szakértői készítettek egy – számos gyakorlati példát tartalmazó – tájékoztatót, amely elérhető a NAV honlapján, ahol a bejelentés szabályszerű megtételének elősegítésére a NAV bejelentési mintát is közzétesz. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS