Soha nem volt még ilyen a Cápák Közöttben: egyszerre harapott az összes ragadozó

2021. 03. 13., 13:00

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2020-as felmérése szerint Magyarországon fejenként átlagosan 65 kg élelmiszert dobunk évente a kukába, aminek több mint fele nagyobb odafigyeléssel megmenthető lenne – de hogyan? A Start it @K&H inkubátor programban részt vevő Munch által fejlesztett alkalmazással a boltok, pékségek, éttermek és szállodák a nap végén kedvezményesen értékesíthetik az el nem adott, ám jó minőségű ételeiket, így felvéve a harcot az élelmiszerpazarlással. A kezdeményezés nemcsak a felhasználók, de a befektetők körében is igen népszerű: a Cápák Között üzleti showműsor történetében először az összes Cápa beszállt a csapat támogatásába.

A környezettudatossághoz kapcsolódó társadalmi felelősségvállalás szerepe évek óta növekvő tendenciát mutat az üzleti életben. A mindennapok szintjén azonban még van hova fejlődni, ugyanis a Nébih legfrissebb adatai alapján, egy átlagos magyar évente 65 kg élelmiszert dob a kukába. „Magyarországon a startupok egyre erőteljesebben, egyre innovatívabb módon próbálják felhívni a figyelmet a környezettudatosságra. A Start it @K&H inkubátorprogramban részt vevő startupok között is vannak ma már olyanok, akik kifejezetten a környezetszennyezés problémájára keresnek új megoldásokat, vagy más társadalmi felelősségvállalási szempontot építenek be induló vállalkozásukba. Ez pedig nemcsak a felhasználók körében, de a támogatói oldalon is egyre népszerűbb” – fejtette ki Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője.

Az inkubátor egyik csapata, a Munch az ételpazarlás összetett problémájára kínál megoldást: lehetővé teszi ugyanis, hogy a vendéglátó egységek kedvezményesen, úgynevezett meglepetés ételcsomagok formájában adják el a nap végén megmaradt friss, kifogástalan minőségű ételeiket. A vendéglátóhelyek kínálatában pékárukat, főtt ételeket és süteményeket egyaránt találunk, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy cukor-, glutén, laktóz-, és szójamentes, valamint vegán és vegetáriánus ételek is elérhetőek legyenek az alkalmazásban. Az el nem adott ételek árusításával mindenki jól jár, hiszen a vendéglátóhelyek plusz bevételre tesznek szert, ami a jelenlegi helyzetben különösen nagy segítséget jelent számukra, a vendégek pedig akár 70, de minimum 40 százalékos kedvezménnyel juthatnak hozzá jó minőségű, finom ételekhez, amelyek a rendelés leadása után vehetőek át a vendéglátóegységekben. A kezdeményezés létjogosultságát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a kidobástól megmentett ételadagokkal több mint 80 tonna CO2-egyenértékű üvegházhatású gáz felesleges kibocsájtását előzte meg eddig az ételmentő közösség. „A Munch alkalmazást már közel 30 000-en letöltötték, és öt magyarországi városban – Budapesten kívül Győrött, Szegeden, Sopronban és Debrecenben – vagyunk elérhetők. Célunk a hazai terjeszkedés, szeretnénk további éttermeket, boltokat bevonni a kezdeményezésbe és az általunk kínált szolgáltatással jelen lenni más városokban is. Emellett pedig a nemzetközi piacra lépésre is készülünk, valamint a Magyar Élelmiszerbankkal való együttműködésnek köszönhetően már nélkülözők számára is el tudunk juttatni ételadagokat” –mondta el Wettstein Albert, a Munch egyik alapítója, aki a harmadik évaddal jelentkező Cápák között üzleti showműsorban Perepelica Kirillel együtt képviselte a startupot.  

Erre mind az öt Cápa ráharapott

Bár a nemrégiben elstartolt üzleti showműsor, a Cápák között új Cápával bővült, van, ami nem változott: a döntéshozók az új évadban is csak a legígéretesebb pénzügyi befektetések mellett köteleződnek el. A Munch a műsor történetében is példa nélküli sikereket ért el, ugyanis most először a Cápák mindegyike befektetett a vállalkozásba. „A Cápák között versenyzőinek az első adás óta vagyunk a pénzügyi mentorai, így jól tudjuk, mi az a szempont, amely minden Cápa meggyőzéséhez elengedhetetlen: jövedelmező befektetésként láttatni a céget. Ehhez pedig a jó ötlet, az elkötelezett csapat és a meggyőző piaci növekedés mellett ma már az is hozzátartozik, hogy egy valós társadalmi problémára kínáljon a vállalkozás innovatív megoldást – összegezte Kökény Roland, a K&H Bank kkv marketing és támogatás vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS