Palkovics miniszter hangján szólalt meg a szuperszámítógép

Palkovics miniszter hangján szólalt meg a szuperszámítógép
2022. 01. 31., 16:44

Átadták az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az OTP Bank együttműködésével megvalósult szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét; a gép Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangján szólalt meg hétfőn Budapesten, az OTP Bank székházában.

A hároméves fejlesztés teljes költsége 7,3 milliárd forint, ebből 2,5 milliárd forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Palkovics László kiemelte: a kormány célja, hogy 2030-ra még versenyképesebbé tegye az országot. Ennek megvalósítása érdekében az állami és piaci szféra folyamatos és szoros együttműködésére van szükség. Az egyik ilyen terület a mesterséges intelligencia felhasználása, amelynek jó példája az esemény. A hétfőn átadott szuperszámítógéppel a legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló, magyar nyelvi modellt fejlesztenek. Ez egyebek mellett telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár a teljes banki folyamatot. A magyar nyelvi modell elkészítése 3 hónapot vehet igénybe – mondta el a miniszter

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Magyarország számára is fontos mérföldkőnek nevezte a digitális fejlesztésekben a tárcával aláírt együttműködést, és a megvalósuló fejlesztést. A bankrendszeren belül az OTP eddig is élen járt a digitális fejlesztésekben, ezért tudta megőrizni a versenyelőnyét – jelentette ki.

Elmondta, hogy a bankcsoport a SambaNova Systems-szel kötött megállapodást a szuperszámítógép létrehozásáról, a cég élen jár az MI alkalmazások futtatásához szükséges legfejlettebb szoftverek és hardverek megalkotásában. A k+f projekt most indul, az első feladat a magyar nyelvi modell kifejlesztése, ami a tervek szerint 3 hónapot vehet igénybe. A fejlesztés az ország versenyképességét is szolgálja, minden területen – hangsúlyozta Csányi Sándor, jelezve: a felhalmozott adatokkal testreszabott szolgáltatásokat, gyorsabb kiszolgálást tudnak majd biztosítani az ügyfeleknek. Leszögezte: ez nem támogatás, hanem szerződés a bank és a tárca között.

Az OTP Bank és a tárca 3 évre kötött együttműködési megállapodást a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére alkalmas szuperszámítógép létrehozásának finanszírozásáról - mondta Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Az újságírók kérdésére közölték: a projekt költségének nagyjából kétharmadát az OTP Bank állja, egyharmadát a tárca.

Palkovics László kiemelte: a kormány célja az MI alkalmazásával gyorsabb és hatékonyabb szolgáltatások nyújtása magyar nyelven a közigazgatás, az oktatás, és az üzleti élet területén is. A magyarul bevitt adatokat a szuperszámítógép képes lesz a mindennapi élet egyéb területein is alkalmazni. A most induló fejlesztés nemcsak egy "szűk szókincsű szótár" lesz, amit megért a gépi MI alkalmazás, hanem természetes nyelven, akár egyénhez igazított többféle megfogalmazással is lehessen vele beszélgetni. A jelenlegi öntanuló magyar modell az OTP csoport ügyféladatain alapul majd. Ezek alapján fognak egy olyan modellt kidolgozni, amely alkalmas lesz arra, hogy a magyar nyelvű ügyfélbeszélgetésből automatikusan felismerje az ügyfél szándékát, és a legjobb megoldást nyújtsa. Az új gép képes lesz a teljes magyar nyelv feltérképezésére, beleértve az összes nyelvjárást - közölte. A gépi tanulási algoritmusoknak nagy számítási teljesítményre van szükségük, ezért a most indult projektnek nagy mennyiségű, nagyjából 26–28 petaFlops szuperszámítógépes kapacitást kell biztosítania.

Aláhúzta: a projekt nagy hatással lesz a magyar gazdaságra, számos külföldi cég terjesztheti ki a tevékenységét az országra, mindemellett a magyar nyelv megőrzéséhez is hozzájárul. A pénzügyi világ mellett a kis-, és középvállakozások is igénybe vehetik majd a fejlesztést, ahogy a vállalkozások k+f tevékenységéhez is hozzájárul. Kitért arra, hogy a bemutatott szuperszámítógép csak az első lépést jelenti a következő évek dinamikus fejlődésében. Hamarosan megérkezik a Komondor nevű HPC, amelynek Debrecen ad otthont, és az egyetemi kutatások támogatását végzi majd – jelentette be Palkovics László.

Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke meghatározó jelentőségűnek nevezte ezt az együttműködést, amely a magyar nyelvű mesterséges intelligencia modell kifejlesztésére irányul. Kiemelte, hogy az alkalmazások köre és az igények gyorsan nőnek, példaként említette az autonóm járműveket, a genetikát, vagy az orvosi diagnosztikát. A kifejlesztett nyelvi modell sokoldalú lesz, a legkülönbözőbb felhasználási profilú felhasználóknak. A 2020-ban elfogadott MI stratégiában már szerepel a 100 százalékban automatizált ügyintézés magyar nyelven, és elkezdték a piaci szereplők valós igényeinek felmérését. Reményeik szerint a mostani együttműködés hozzájárul ennek a projektnek a sikeréhez is. Az MI Koalíció azon lesz, hogy az elért eredmények az ökoszisztéma szereplőinek minél szélesebb rétegeihez elérjenek – mondta. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 09:09:44
Több nagybank csökkentette az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS