Köszönetet mondott a magyar kormánynak a BYD Europe vezérigazgatója

Köszönetet mondott a magyar kormánynak a BYD Europe vezérigazgatója
2024. 02. 24., 12:10

A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD szegedi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy hazánk hosszú idő óta először nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat február 23-i autóátadó ünnepségén.

„Ma Európában hatalmas verseny zajlik a legmagasabb technológiai színvonalat képviselő, ultramodern, s ezerszámra munkahelyeket teremtő kínai beruházások iránt. Mi ebbe a versenybe időben, mondhatnám, elsőként neveztünk be, így fordulhatott elő az, hogy mára Magyarország lett a kínai beruházások első számú közép-európai célpontja” – szögezte le a tárcavezető.

A rendezvényen, amelyen ünnepélyesen átadták tulajdonosaiknak az első, Magyarországon értékesített BYD modelleket, jelen voltak a BYD topmenedzserei, akik először érkeztek személyesen Magyarországra.

Michael Shu, a BYD Europe vezérigazgatója az ünnepségen felidézte, hogy a cég 19 évvel ezelőtt buszgyártóként jelent meg Magyarországon, majd 2023-ban megkezdte elektromos személyautója értékesítését. Még abban az évben bejelentették, hogy a BYD Szegeden építi meg legmodernebb gyárát, hogy innen szolgálja ki a teljes európai piacot. Az elektromos mobilitás fejlesztésének célkitűzésében a magyar kormány erős támogatásáról biztosította a céget, amelyért Michael Shu köszönetét fejezte ki.

Az 1995-ös alapítású BYD az új energiákkal hajtott járművek (NEV – new energy vehicle) gyártója, önállóan fejleszti hajtásláncait, akkumulátorait, félvezetőit, villanymotorjait és hajtásláncainak szabályozó elektronikáit. Tavaly a társaság globálisan több mint 3 millió tisztán elektromos és plug-in hibrid járművet gyártott, ezzel immár a világ legnagyobb NEV gyártója.

A BYD 19 európai ország piacán van jelen járműveivel. A közép- és kelet-európai régióban elsőként Magyarországon nyitotta meg szalonját. Tavaly októberben két kereskedő, a Duna Autó és a Wallis Motor indította el a forgalmazást, az idei év elején pedig a Schiller Autó is partnere lett. (MTI)
Kiemelt fotó: MTI/Balogh Zoltán

Folytatás szombaton

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta a kínai BYD autógyár vezetőségét, és áttekintették az óriásvállalat magyarországi beruházásainak helyzetét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

   Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Vang Csuan-fut,
   a BYD elnök-vezérigazgatóját a Karmelita kolostorban.

Orbán Viktor a tárgyaláson elmondta: a kormány szándéka, hogy ne csupán egy gazdaságpolitikai fejlesztés valósuljon meg Szegeden, hanem az ott élő emberek is érezhessék annak pozitív hatásait a mindennapjaikban. Ennek érdekében több milliárd forint értékben indul infrastruktúra-fejlesztés, ami érinti az úthálózatot, a közműhálózatot valamint a közösségi szolgáltatásokat is.

A felek kiemelték: Magyarország Kína számára évek óta az első számú kelet-közép-európai beruházási célország. Hazánk az elmúlt évtizedben kiszámítható, stabil és kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatrendszert hozott létre Kínával, és évről évre jelentős rekordok dőlnek meg a gazdasági, kereskedelmi együttműködésben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-04-16 14:10:00
A Miniszterelnökség Monitoring és Értékelési Főosztálya megbízásából elkészült a „Zöldinfrastruktúra útmutató”, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a támogatást igénylőknek (elsősorban önkormányzatoknak) a területükön jelentkező környezeti és klímakockázatok azonosításában, és a problémák természetalapú, zöld és kékinfrastruktúra létrehozásával történő megoldásában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS