Ipar: az autógyártás húzta vissza a termelést októberben is

2021. 12. 07., 09:21

2021 októberében az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól; munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,7 százalékkal csökkent – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

A feldolgozóipari alágak többségében, köztük az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában növekedést mért a KSH. A legnagyobb súlyú járműgyártás azonban jelentősen csökkent. A visszaesést elsősorban az okozta, hogy a globális félvezetőhiány miatt a gyárak kisebb kapacitással, illetve egyműszakos munkarendben dolgoztak. Szintén mérséklődött a kibocsátás a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában.

A gyenge teljesítmény hátterében ismét az autóipar áll

Az alkatrészhiány továbbra is megkerülhetetlen akadály volt, amelynek következtében a járműgyártók többsége takaréklángon termelt. Emellett a legnagyobb súlyú hazai alág visszaesése kihathatott néhány kapcsolódó terület teljesítményére is. Továbbá kedvezőtlen, hogy az elmúlt hónapokban egy másik prominens alágban, az elektronikai iparban is meglehetősen mérsékelt a kibocsátás – írja kommentárjában Nagy János, az Erste Bank makroelemzője.

Előretekintve kedvező, hogy a legfrissebb távol-keleti indikátorok alapján némileg enyhültek az ellátási láncok nehézségei, ugyanakkor a hazai magas frekvenciás adatok szerint novemberben sem számíthatunk számottevő bővülésre. A közvetlen külső környezet egyre kevésbé támogató, a keresleti oldal bővülését számottevően fékezik az elmúlt időszakban bevezetett járványügyi korlátozások, melyeket még fokozhat az omikron variáns terjedése is. A járműipar és a hozzá kapcsolódó alágak mérsékelt teljesítményét csak részben ellensúlyozhatják az akkumulátorgyártásban és a vegyiparban kiépülő új kapacitások, melyek támogatják a termelés bővülését. A kínálat oldali feszültségek tartós enyhülésére legkorábban 2022 közepén számíthatunk – zárja elemzését Nagy János.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 20., 10:50
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 20., 10:30
A nyári hónapokban sok munkavállaló választja azt a megoldást, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészíti ki, és a Balatonról, egy horvát apartmanból vagy éppen egy görög szigetről dolgozik. Bár a „workation” és a digitális nomád életmód egyre népszerűbb, a külföldről végzett munkavégzésnek számos olyan adózási, társadalombiztosítási és munkajogi következménye lehet, amelyre sokan nem is gondolnak – hívja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 07. 20., 09:45
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS