„Innovációs élményközpontot” adott át a Bosch Rexroth Kft.

„Innovációs élményközpontot” adott át a Bosch Rexroth Kft.
2023. 06. 28., 18:19

A magyar gazdaság szerkezetében a high-tech magas arányt képvisel – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Bosch Rexroth innovációs élményközpont átadásán.

A magyar ipar növekedésében jelentős a csúcstechnológia szerepe. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kutatása szerint a magyar gazdaságon belül 70 százalékos arányt képvisel a high-tech, ezzel Magyarország szinte minden fejlett országot megelőz – mondta a miniszter.

Hozzátette: Magyarország a világ 14. legkomplexebb exportjával rendelkezik, a feldolgozóipari exporton belül pedig kiemelkedően magas a high-tech aránya. Figyelemre méltónak nevezte a magyar gazdaság eredményeit a technológia és tudástranszferben, és jelezte: a globális innovációs index szerint a tudás helyi gazdaságban való hasznosulása alapján Magyarország a 7. helyen áll.

Nagy Márton a magyar iparpolitika aktív hitelezési és beruházásösztönzési szerepéről szólva elmondta, hogy Magyarországon több mint 4,7 millióan dolgoznak, és ezen belül jelentős a szakképzettek részaránya. A külföldi beruházások mértéke 2022-ben csúcsot döntött Magyarországon, és 2023-ban a külföldi tőke beáramlása elérheti a 4 ezer milliárd forintot is.

A Savills Nearshoring-index szerint Magyarország 2020-ban az Európai Unióban a második legvonzóbb befektetési célország volt.

Nagy Márton felidézte, hogy a Bosch csoport Magyarország kiemelt stratégiai partnere, és hangsúlyozta: a Bosch magyarországi jelenléte is lehetővé teszi, hogy Magyarország fejlesztőközponttá váljon. A Bosch jó példája annak, hogyan válhat egy családi vállalkozás versenyképes nemzetközi nagyvállalattá.

Thomas Ilkow, a Bosch Rexroth kelet-európai és közel-keleti értékesítési régiójáért felelős vezetője a megnyitón az innováció fontosságát hangsúlyozta, és rámutatott arra, hogy a budapesti innovatív élményközpont segíti a kreativitás, az együttműködés és a hálózatosodás megvalósítását.

Szászi István, a Bosch csoport Magyarország és Adria-régió vezetője elmondta, olyan ökoszisztémát építenek, amelyben ipari partnereikkel, a felsőoktatás résztvevőivel, az egyetemekkel és a kutatóközpontokkal közösen dolgozhatnak azért, hogy a jövő technológiái minél hamarabb beépüljenek a mindennapokba. Ennek a munkának az egyik egyedülálló helyszíne a CU.BE.

Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az innovatív élményközponttal olyan nyitott teret hoztak létre, ahova az ipar minden szereplőjét várják közös gondolkodásra, eszmecserére az ipari technológia jövőjéről. A CU.BE az ipari digitalizáció vívmányait mutatja be, kézzelfoghatóvá teszi a modern gyártás működését és a fejlődés irányait.

A Bosch Rexroth a hajtás- és vezérléstechnika egyik vezető szállítójaként világszerte a hidraulika, az elektromos hajtások és vezérlések, a hajtómű- technológia, a lineáris mozgatás- és szereléstechnika területén kínál megoldásokat. A vállalat több mint 80 országban rendelkezik telephellyel, több mint 32 000 munkatársat foglalkoztat, 2022-ben 7 milliárd euró árbevételt ért el.

Magyarországon a Bosch termékeivel 1898 óta van jelen, az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős cégcsoport lett. A 2022-es pénzügyi évben 2255 milliárd forint teljes nettó árbevételt ért el, ebből a magyar piacra való csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele 314 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport több mint 18 300 munkatársat foglalkoztat. (MTI)

A felvételen Szászi István, Nagy Márton és Ács István.

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS