Innovációs és Tudásközpont létesül Zalaegerszegen

2019. 05. 26., 11:04

Az európai uniós és költségvetési támogatással megvalósuló, zalaegerszegi Innovációs és Tudásközpont Központ lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetem a gazdasági szereplőkkel a jövőben hatékonyabban tudjon együttműködni – mondta az innovációs és technológiai miniszter a közel 1 milliárd forintból megvalósuló beruházás nyitó rendezvényén, pénteken a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi karán.

Palkovics László köszöntőjében az egyetemek változó, megnövekvő szerepéről beszélt. Az „egyetem nem önmagában, hanem egy környezetben létezik”, ezért az oktatás mellett feladata, hogy valamilyen formában szolgálja azt a közösséget, amely finanszírozza és amelynek részese - mondta a miniszter. Kiemelte: az Innovációs és Tudásközpont kialakítása azt bizonyítja, hogy a BGE „komolyan számol Zalaegerszeggel”, és komolyan gondolta azt, hogy „Budapesten kívüli is” lehet jól működni.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára példaértékűnek nevezte a BGE elmúlt években elért oktatási eredményeit. Hozzátette, hogy a „tudományos innovációs erősítéssel” egy új korszak kezdődik az egyetem életében.

Az Innovációs és Tudásközpont megbízható partnere és közvetlen tudásbázisa lesz a zalaegerszegi járműipari tesztpályának, valamint a létesítményben megjelenő innovatív vállalatoknak és a fejlesztőmérnök csapatoknak – közölte Dietz Ferenc, a Budapesti Gazdasági Egyetem kancellárja.

Az egyetem kulcsszerepet játszik majd a megújuló zalai innovációs ökoszisztémában is, hiszen - alkalmazott tudományok egyetemeként és duális képzési központként - széleskörűen alkalmaz digitális megoldásokat és nagy hangsúlyt helyez a gyakorlatorientált képzésekre - jelezte.

Gubán Miklós, a gazdasági kar dékánja kiemelte: a fejlesztés segíti az informatikus és közgazdász hallgatók gyakorlatorientált ismereteinek bővítését, a kompetenciák fejlődését. Az új, innovatív megoldások hozzájárulnak az egyetem kutatási hálózatának bővüléséhez, így tovább erősödhet az intézmény tudásközvetítésben, társadalmi innovációban betöltött értékteremtő szerepe, amellyel hozzájárul a zalai térség komplex fejlődéséhez.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a városnak rangot ad a felsőoktatás, az önkormányzat ezért minden erkölcsi és anyagi támogatást megadott ahhoz, hogy az egyetemi képzések folyamatosan tudjanak fejlődni.

A barnamezős beruházás megvalósításához a BGE csaknem 694 millió forint támogatást nyert el az EFOP pályázaton, melyhez a kormány 253 millió forint kiegészítő támogatást biztosított. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 04., 09:04
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól – a munkanapok számát figyelembe véve – 4,1 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024. augusztusban. Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS