Hack&Heal: jól szerepeltek a magyar csapatok a nemzetközi innovációs versenyen

2022. 03. 30., 16:17

A tavalyi évhez képest közel megduplázódott a Hack&Heal nemzetközi ötletversenyen résztvevők és a benyújtott projektek száma: a 48 órás kihívás fókuszában ezúttal is a testi-lelki egészséget célzó szoftveres és hardveres megoldások álltak, a hackathon egyik idei fő témája, az ukrajnai krízis áldozatainak és menekültjeinek támogatása pedig különösen megmozgatta a fejlesztőket és ötletgazdákat. A színes mezőnyből ezúttal is kiemelkedett a hazai szürkeállomány, a 3 fő kategóriából ugyanis kettőt is magyar csapat nyert. Ötletükkel a depressziós betegek ellátását segítő megoldást és egy újgenerációs vérnyomásfigyelő rendszert alkottak.

48 ország, 361 jelentkező, 52 projektmunka – ez az idei Hack&Heal hackathon mérlege számokban. Az ígéretes ötletekkel jelentkező nemzetközi mezőny indulói egyedül vagy 2-5 fős csapatokban mutathatták meg tehetségüket személyesen a budapesti EPAM székházban és a monitorok előtt a digitális térben. A szervező CraftHub, a Prezi és az IBM Budapest Lab spinoffja olyan fejlesztéseket várt, melyek megkönnyítik a páciensek mindennapjait, megreformálják a betegellátást vagy egyszerűen csak lelki támaszt nyújtanak a nehéz napokban. „Óriási élmény egy ilyen 48 órás hackermaraton, szinte érezni a lendületet és a kreativitást a levegőben. Nagy öröm számunkra, hogy évről évre több fiatal jelentkezik, látják és érzik, hogy fontos, amit csinálnak, hogy itt valóban lehetőségük van változást hozni a világba” – mondja Baccifava Médea, a CraftHub egyik alapítója.

Innovációkkal az egészségesebb jövőért

A versenyzők már a megmérettetés első napján benyújthatták előzetes projektterveiket a korábban ismertetett 3 kategóriában, ehhez pedig a közreműködő mentorcsapat segítségét is igénybe vehették, mely az eseményt szponzoráló EPAM, Formlabs és Janssen szakembereiből állt össze. A második napon az indulók tovább csiszolgatták ötleteiket és csapatépítő programokon készülhettek a mindent eldöntő zárónapra: ekkor kellett ugyanis leadniuk a végleges munkájukat. A tapasztalt zsűri ezt követően értékelte az egyes kihívások indulóit, és ítélte oda az első díjakat, mely dicsőség mellett csapatonként 1500 eurós nyereményt is jelentett.

Az egészségügyet érintő kihívásokkal foglalkozó kategóriában a magyar Bright Mind fejlesztés nyert. Ötletükkel a depressziós betegek diagnosztizálását és a hatékony kezelés mihamarabbi megkezdését segítik a háziorvos praxisokban az orvos-páciens kommunikáció javításával – a túlzottan leterhelt körzeti rendelők ugyanis gyakran mulasztják el felismerni a problémát. A megoldás ahhoz is hozzájárul, hogy a felismert betegek hosszabb távon is a terápiában maradjanak, és ne lépjenek ki, amint pillanatnyi javulást éreznek. Az egészségügyi innováció kihívás nyertese a szintén hazai Continous Blood Pressure Monitor fejlesztése, egy olyan komplex vérnyomásfigyelő rendszer, amely a vérnyomás értéket az EKG és a pulzoximéter jeleiből vezeti le, az így kapott értékes információkból pedig számos egészségügyi kockázatra, keringési elváltozásra lehet következtetni.

Rengeteg ötlet érkezett az ukrajnai krízis kapcsán

A szervezők a szomszédunkban zajló, és mindannyiunk támogatását, valamint széleskörű összefogást igénylő háborús helyzetre is reagáltak: külön várták az olyan szoftveres és hardveres megoldásokat, melyek a háborús traumák feldolgozást vagy a felmerülő egészségügyi kihívásokat kezelik, illetve bármilyen módon támogatást nyújtanak az arra rászorulóknak. A test és lélek kihívásban így a KyivSupport, egy egyiptomi, pakisztáni és indiai innovátorokból álló csapat nyerte el a zsűri elismerését. A versenyzők felismerték, hogy komoly hiányosságok mutatkoznak az adományozók és az Ukrajnából menekültek közötti kommunikációban, ezért a rászorulók gyakran nem kapják meg a számukra megfelelő segítséget. Projektjükkel ezt a szakadékot igyekezték áthidalni az egészségügyi- és élelmiszerellátást, a szállásszerzést és a szükséges ruházat cikkek biztosítását is érintve. A KyivSupport ezzel a megoldással a fődíjat, egy csúcskategóriás 3D nyomtatót is kiérdemelt.

„Ez utóbbi kategória nagyon megmozgatta a résztvevők fantáziáját, rengeteg érdekes és fontos projektmunka érkezett. Volt olyan megoldás, mely a háború miatt komoly pszichikai terhelés alatt álló kisgyermekek számára kínál szakértő segítséget, mások stresszkezeléssel foglalkozó applikációt hoztak létre, de érkezett olyan érdekes fejlesztés is, mely egy „okos hálózsákkal" igyekszik megóvni a menekülőket a kihűléstől és COVID-19 fenyegetésétől. Igazán lenyűgözött minket és a zsűrit is az elkötelezettség és a lendület, mellyel a versenyzők kiválóan rátapintottak a háborús helyzet legfontosabb kihívásaira és megoldást is kínáltak rájuk” – teszi hozzá Baccifava Médea.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS