Gondolattal irányítható vezérlővel nyert a Mindrove az INPUT Program startup versenyén

2019. 09. 13., 13:15

Az egészségügy, az oktatás, a fintech, az energetika és az agykutatás területéről kikerült öt döntős az ITU Telecom World 2019 budapesti eseményén mutatta be megoldásait a nemzetközi zsűri és a közönség előtt. A verseny első három helyezettje összesen mintegy 30 ezer dollár értékű nyereményben részesült.

Az egészségügy, az oktatás, a fintech, az energetika és az agykutatás területéről kikerült öt döntős az ITU Telecom World 2019 budapesti eseményén mutatta be megoldásait a nemzetközi zsűri és a közönség előtt. A verseny első három helyezettje összesen mintegy 30 ezer dollár értékű nyereményben részesült.

Az INPUT Program első országos startup versenyére közel ötven csapat adta le jelentkezését, akik közül az elődöntőket követően öten jutottak be a fináléba: a gondolattal irányítható elektronikus vezérlőket, ún. agy-gép interfész rendszereket fejlesztő Mindrove, az orvostanhallgatók számára oktatási alkalmazást fejlesztő Insimu, a Z generációt célzó pénzügyi alkalmazás, a BankZee, az oktatást kiterjesztett valósággal forradalmasító Innobie, valamint a Heatventors, amely hőakkumulátorok segítségével járul hozzá a hűtési rendszerek energiamegtakarításához.

Az elismert nemzetközi szaktekintélyeket felsorakoztató zsűri döntése alapján a Mindrove csapata állhatott a dobogó legfelső fokára. Az első helyezett egy 20 ezer dollár értékű, észak-amerikai piacra lépési csomagot nyert, amely egyeztetett üzleti találkozókat és szakmai felkészítést is tartalmaz. A másodikként végző HeatVentors csapat 5 ezer dollár értékű, európai piacra lépési csomaggal gazdagodott, míg a harmadik Insimu a világ egyik kiemelt startup rendezvényén, a finnországi Slushon vehet részt.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára elmondta: „A magyar innovatív vállalkozásokban rengeteg fejlődési potenciál van, ezt bizonyítja az is, hogy kiváló startupok kiváló ötletekkel jelentkeztek a versenyre. Az INPUT Program által biztosított tartalmas szakmai nyeremény pedig páratlan támogatást jelent a nyertesek számára ahhoz, hogy lépéseket tegyenek a nemzetközi piacok felé. De nemcsak a dobogósok, hanem minden résztvevő értékes visszajelzésekkel és üzleti kapcsolatokkal gazdagodott a versenynek köszönhetően.” (ITM Kommunikáció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS