Ezüstérmes lett Dobos Dominik és Székely Bálint Kínában

2019. 07. 26., 10:15

Ezüstérmes lett és különdíjat is kapott a szervezet vérellátó rendszerét modellező magyar megoldás a Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen (China Adolescent Science & Technology Innovation Contest) – közölte a Magyar Innovációs Szövetség.

A 34. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyt 2019. július 20. és 25. között rendezték meg Makaóban, ahol 52 országból, több száz résztvevő versenyzett 88 projekttel.

A verseny célja, hogy tudományos és műszaki területen elősegítse a kreatív gondolkodást a középiskolás diákok körében, és feltárja a tehetségeket.

A versenyen Magyarországot Dobos Dominik és Székely Bálint, a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 2. helyezettjei képviselték a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) támogatásával a Nemzeti Tehetség Program keretében.

A magyar versenyzők az apparatus cardiovascularis (szív- és érrendszer) felépítését, működését és betegségeit analógiásan bemutató vízvezetékrendszer-modellel nyertek ezüstérmet a nemzetközi projektek közül. Ezen kívül megkapták a Makaói Tudományos és Műszaki Egyetem innovációs különdíját is, mert kardiológusok nagyra értékelték a modell oktatást elősegítő szerepét – közölte az Magyar Innovációs Szövetség. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS