2021 decemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit; munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,6 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A feldolgozóipari alágak közül csak a legnagyobb súlyú járműgyártásban csökkent a termelés. A visszaesést elsősorban az okozta, hogy a globális félvezetőhiány miatt a gyárak kisebb kapacitással, illetve egyműszakos munkarendben dolgoztak. A számítógép, elektronikai, optikai termék és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása számottevően nőtt.
A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás decemberben az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal mérséklődött.
2021-ben a termelés volumene 9,6 százalékkal nagyobb volt, mint 2020-ban. (KSH)
A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
A Paksi Atomerőmű 4. blokkja a február 9-én bekövetkezett védelmi működés miatti automatikus leterhelődést követően újra névleges teljesítményen üzemel – tájékoztatott az Országos Atomenergia Hivatal.