Bangkokig utaztak az innovatív termékekért

Bangkokig utaztak az innovatív termékekért
2023. 03. 25., 12:38

Minden évben Bangkokban rendezik meg a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági és állattenyésztési szakkiállítását és vásárát. Idén egy magyar cég szakemberei is ott voltak, hogy felkutassák és beszerezzék azokat az innovatív termékeket, amelyeket a hazai takarmánypiacon hasznosíthatnak.

Óriási változáson ment át az elmúlt években az állattenyésztés. Az egyre szigorodó európai uniós szabályozások és a melléjük társuló ellenőrzések nyomán a magyar gazdáknak is több szintet kellett emelniük gazdálkodásuk színvonalán, hogy a követelményeknek megfeleljenek.

„Nem túlzás azt állítani, hogy az állattartással szemben támasztott elvárások sok esetben szigorúbbak, mint a humán területeken. Például az ivóvíz minőségét egy nagyüzemi állattartó telepen komolyabban górcső alá veszik, mint egy ötvenezres lélekszámú településen” – avatott be Bódi Zsolt okleveles agrármérnök, a NeoCons Plus Kft. ügyvezető igazgatója.

Higiénia és minőségi takarmány

Egy gazdálkodó számára az egyik legnagyobb fenyegetettség, ha állatállományában betegség tör ki, hiszen az könnyen elterjedhet, nagyszámú áldozatot követelhet. Ilyen helyzetben nem csak egyetlen vállalkozás, de sok család megélhetése is veszélybe kerülhet. Éppen ezért lényeges a gazdaságok komplex védelme, ami mind a higiéniai, mind pedig a takarmányozási területekre kiterjed.

„Egyik sem működik a másik nélkül. Koszos, kórokozóktól hemzsegő környezetben hiába használunk minőségi, vitamindús takarmányt. Ugyanígy igaz, hogy hiába csillog-villog minden egy gazdaságban, ha az állatok közben rossz minőségű, toxinos tápot kapnak” – hívta fel a figyelmet Bódi Zsolt.

Arra is rámutatott, hogy az ivóvíz tisztaságán túl kiemelt figyelmet kell fordítani a padozat és a berendezés higiéniájára, de a levegőminőségnek is kardinális szerepe van az eredményes gazdálkodásban.

Csak kezelés idején használható antibiotikum

Korábban jellemző volt az állattenyésztők egy részére, hogy nem csak betegség esetén alkalmaztak antibiotikumot, hanem hozamfokozásra is. Több tejért, tojásért, húsért folyamatosan gyógyszerezték állományukat, aminek emberekre káros hatásához kétség sem férhet.

„Ma már nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a gyógyszerek, főként az antibiotikumok használatára is. Kizárólag állatorvos írhatja fel, és csakis a kezelés idején lehet azokat alkalmazni” – ismertette az okleveles agrármérnök, aki 20 éve szenvedélyesen képviseli ezt a területet. Célja, hogy gyógyszer- és GMO-mentes takarmánykiegészítőket készítsen a magyar gazdáknak.

2011-es indulása óta a kis „garázsvállalkozás” több mint húsz főt foglalkoztató céggé nőtte ki magát, a magyar piac mellett már nemzetközi térhódítását is megkezdte. Hitvallásukká vált az ismert darwini idézet: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”

Premixek és takarmánykiegészítők

A takarmánykiegészítők szerepe éppen olyan, mint emberek esetében a táplálékkiegészítőké. Különböző vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmaz, az állatok egyedi igényeit veszik figyelembe. A premix úgynevezett előkeverék, amely a teljes takarmány 10-20 százalékát is kiteheti, hatásosan hozzájárulva az állatállomány egészségének megőrzéséhez.

„A felelős gazdák ma már nem takarmányoznak ezek nélkül, mert tudják, hogy hosszú távú céljaik elérése érdekében nem lehet a minőségi takarmányozáson spórolni. Működésünk célja, hogy a legjobb minőségű termékeket elérhető áron biztosítsuk a magyar állattenyésztőknek. Erre saját gyártó üzemünk is lehetőséget ad, emellett az edukációra ugyancska nagy hangsúlyt fektetünk, hogy segítsük ügyfeleinket a termékválasztásban. Bangkokba azzal a céllal mentünk, hogy haza hozzuk azt a szellemiséget, ami tovább erősítheti termékeink minőségét” – mondta az ügyvezető igazgató.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS